A Mol megvásárolta budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK Holding Zrt. többségi részesedését, ezzel az autóbuszos közösségi közlekedés piacára lép.
A vállalat tevékenységei között a legmeghatározóbb az autóbusz üzemeltetés és karbantartás, illetve utastájékoztató, valamint forgalomirányító rendszerek fejlesztése, üzemeltetése. Budapesten és Debrecenben jelenleg több mint kétszáz, a cég által üzemeltetett autóbusz fut. A társaság honlapja alapján a cég a Budapesti Közlekedési Zrt. és a DKV Debreceni Közlekedési ZRt. részére végez buszüzemeltetést és egyéb szolgáltatásokat.
A társaság jogelődjét, az INTER TAN-KER Kft-t 2002-ben alapították, elsősorban informatikai és távközlés-biztonsági, távoktatási és üzletviteli tanácsadásra, valamint a közlekedés modernizálására és elektromos hajtáslánc fejlesztésére. Honlapja szerint tevékenysége kiterjed az IT és távközlés, az energetika és közlekedés területére, illetve a consulting (tanácsadás) területére.
Az ITK Holding a német Daimler magyarországi leányvállalatával közösen fejlesztette ki például a Reform 500 LE elnevezésű elővárosi autóbuszt, melynek prototípusát 2017-ben mutatták be Debrecenben. Ugyancsak az ITK honlapja szerint a társaságnak számos további buszfejlesztési terve van, így például elektromos városi autóbuszt, valamint egyéb speciális elektromos járműveket is tervez.
A cég joint venture formában működik a jövőben, amelyben a Mol biztosítja egyebek mellett az ITK Holding növekedési stratégiájához szükséges forrásokat, illetve megfogalmazása szerint a multinacionális hátteret. Az ITK Holding Zrt. cég elnök-vezérigazgatója Kossa György; a szakember továbbra is a vállalat vezetője lesz, illetve kisebbségi tulajdonosa marad a társaságnak.
A most bejelentett lépés illeszkedik a Mol 2030-as mobilitási stratégiájához, amely szerint nagyobb fókuszt helyez a jövőben a mobilitási szolgáltatásokra. Ennek egyik lépése volt 2018-ban a fővárosi közösségi autó, a Mol Limo bevezetése, amelynek 6 hónap alatt több mint 30 000 ügyfele lett. Szintén a terület erősítését szolgálta a Mol Fleet Solutions megalapítása. A cég a Mol-csoport saját tulajdonú és használatú gépjárműveit, valamint a külső partnerek, multinacionális és magyar cégek, kis- és középvállalkozások flottáinak finanszírozását és kezelését tűzte ki céljául.
portfolio.hu