Mégsem vesz elektromos buszokat a pécsi önkormányzat a néhány hete csődvédelmet kért Ikarus Egyedi Kft.-től. Az időközben megdrágult buszokra nincs plusz állami pénz, a különbözetet önerőből nem tudja finanszírozni a város, emellett a bajban lévő gyártócég sem tudta tartani a határidőket.
Amint arról korábban beszámoltunk, Pécs önkormányzata és az akkor még MABI-BUS Kft. nevet viselő Ikarus Egyedi Kft. szerződést kötött 2016-ban nyolc darab + 25 százalék tisztán elektromos meghajtású, alacsonypadlós, szóló midibusz megépítésére. A pécsi önkormányzat idén áprilisban azt közölte lapunkkal, hogy az első kettő busz már nyáron rója majd a tesztüzem köreit a városban…
A buszok időközben megdrágultak, mely kapcsán egymásra kezdett mutogatni az önkormányzat és az Ikarus Egyedi Kft. Utóbbi szerint egy fejlesztési minisztériumi rendelet miatt emelkedtek az első körben érkező buszok árai.
A cég szerint a pécsi önkormányzat elismerte a drágulást, de EU-s forrásból finanszírozták (volna) a darabonként 147,5 millió forintba kerülő buszokat, a költségnövekedést pedig saját forrásból nem tudja lekövetni a város. Az önkormányzat ezzel szemben azt nyilatkozta, a buszonként 2,55 millió forintos drágulás jogalapját elfogadták, ugyanakkor annak összegszerűségének alátámasztására szakértői, részletes árindoklást kértek a szállítótól, de az nem tudott olyan dokumentációt benyújtani, melyet az önkormányzat el tudott volna fogadni.
Közben az Ikarus Egyedi Kft. háza táján megszaporodtak a gondok, idén július elején pedig csődvédelmet kért a cég, valamint a kormánytól azt kérték, hogy nyilvánítsák őket stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté.
Ekkor megkerestük az Ikarus Egyedi Kft.-t és a pécsi önkormányzatot is. Előbbitől arra vártuk a választ, hogy helyesen tudjuk-e, hogy a pécsi önkormányzat is felmondja velük a szerződést, utóbbitól pedig a szerződés lehetséges felmondása mellett azt is szerettük volna megtudni, mi a helyzet a nyárra ígért buszokkal. Válaszokat egyiktől sem kaptunk, de közben felkerült egy előterjesztés a város honlapjára, mely szerint búcsút kell inteni az e-buszoktól. A dokumentumból – melyet július 26-i ülésén a jogi és ügyrendi bizottság is tárgyal – kiderül, hogy tényleg nem lesz pluszpénz a megdrágult buszokra. Mint írták, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság 2018. június 29-én tájékoztatta a pécsi önkormányzatot, hogy a többletforrás biztosítása kormányhatározat módosításával lehetséges csak, ehhez jelenleg nem áll rendelkezésre forrás, mert a már támogatási szerződéssel rendelkező projektek kötelezettségvállalása eléri a prioritás eredeti keretösszeg 122,3 százalékát.
A dokumentumból az is kiderül, hogy eredetileg 2018. február 12-ére meg kellett volna érkeznie az első két busznak, de már itt gondok voltak, és a teljesítési határidőt kitolták 2018. április 6-ra. Ehhez képest az önkormányzat április végén azt nyilatkozta lapunknak, hogy a buszok a tervek szerint a nyáron megkezdik a próbaüzemet Pécsett, és a 44-es vonalát fogják róni. Hát, nem fogják.
pecsistop.hu