Mintegy 3000 milliárd forint jut útépítésre és útkorszerűsítésre a következő években

Idén több mint 1200 kilométer út újulhat meg, a beruházásokat túlnyomórészt költségvetési forrásból fedezik – mondta Homolya Róbert sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára közölte, hogy az idén az úthálózat felújítására és korszerűsítésére – elsősorban aszfaltozási és burkolat-megerősítési munkákra – összesen több mint 140 milliárd forint, a tavalyi összeg duplája jut.

Tájékoztatása szerint a 2014-ig tartó időszakhoz képest átalakult a finanszírozás szerkezete, a munkálatok többségét már nem uniós forrásból fedezik. Az idei keret túlnyomó része, mintegy 100 milliárd forint állami forrás, ebből hozzávetőlegesen 850 kilométer út (600 kilométer mellékút, 200 kilométer főút, 50 kilométer gyorsforgalmi út) újulhat meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)keretéből további 44 milliárd forint uniós forrás jut mintegy 400 kilométer út korszerűsítésére – mondta Homolya Róbert.

Az államtitkár ismertette, hogy a kormány tavaly elfogadott közútfejlesztési koncepciója értelmében a jelenlegi 1450 kilométernyi gyorsforgalmi út mellé 2022-ig további több mint 900 kilométer autópálya, autóút vagy E-jelű út (európai közúti főútvonal) épül 2470 milliárd forintból. Megkezdődött az útépítés Hatvan és Salgótarján között, lerakták az M44-es autópálya alapkövét és átadták a Szolnokra vezető gyorsforgalmi út munkaterületét – emlékeztetett.

Az idei tervekben szerepel az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakasza, a Csorna-Sopron közötti M85-ös gyorsforgalmi út, valamint a Körmendet Rábafüzessel összekötő kétszer egy sávos út megépítése. Elindult továbbá a közbeszerzési eljárás a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő R67-es útra, valamint az M4-es autópálya határig tartó szakaszára. Folytatódik Berettyóújfaluig az M35-ös, valamint a Rajkát és Letenyét a határral összekötő M15-ös és M70-es kivitelezése is, a Zalaegerszeget az autópályával összekötő R76-os útra pedig még az idén megjelenik a tender – közölte.

Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte, hogy az M4-es autópálya munkálatai folytatódhatnak, a kormány a vállalkozókkal folytatott tárgyalások végeztével hónapokon belül dönthet a beruházás jövőjéről.

Az M1-es és az M7-es autópálya kibővítéséről elmondta, hogy a tervezés közbeszerzési eljárásai folyamatban vannak, a szükséges források az építési engedélyek megszerzéséig rendelkezésre állnak, a kormány a folyamat haladásának függvényében fog dönteni a beruházásról.

kormany.hu