Galvani-híd helyett Új Duna-híd épül és ezermilliárd megy útfejlesztésre

Új Duna-híd lesz a neve a Galvani utca – Illatos út vonalában megépítendő új hídnak, a korábbi dokumentumokban szereplő Galvani-híd helyett, továbbá több közúti finanszírozásról is döntött a kormány.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat újra megerősíti azt – amit korábban több határozatban is megtett a kormány -, hogy a Galvani utca – Illatos út vonalában épüljön egy új – a kötöttpályás közlekedéssel együtt 2×3 forgalmi sávos – Duna-híd. A tervezést megelőzően nemzetközi tervpályázatot kell hirdetni (erre is volt már korábban határozat).

A kormány most követelményként állította, hogy az építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítését megelőzően a kapcsolódó úthálózat tervezését úgy kell megvalósítani, hogy az  figyelemmel legyen a  fejlesztéssel érintett természeti értékekre, a zöldfelületek és a környék lakói életminőségének megőrzésére, javítására. Ezért a tervezés során meg kell vizsgálni az ezt lehetővé tevő kiegészítő vagy alternatív műszaki megoldásokat is.

A Napi.hu is hírül adta tavaly decemberben, hogy nemzetközi tervpályázatot fognak kiírni a Galvani-híd megvalósítására, a pályázat lebonyolításához 441 millió forintot bocsát rendelkezésre a kormány. A KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (KKBK Nonprofit Zrt.) útján, Budapest főpolgármesterének bevonásával folytatják majd le a híd megvalósítására vonatkozó nemzetközi tervpályázati eljárást.

A kormány mostani határozatában megszabta a kiemelt közúti projektek kiadási előirányzatát is, évenkénti bontásban. Így jövőre 266 milliárd, 2019-ben 386 milliárd, 2020-ban 198 milliárd, 2021-ben 134 milliárd, míg 2022-ben 61 milliárd forint fordítható erre a célra.

A kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítésére pedig a jövő évre 2 milliárd 575 millió, 2019-re pedig 2 milliárd 57 millió forintot hagyott jóvá a kormány.

napi.hu