A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapján található szerződésből kiderül, hogy a Szeged-Hódmezővásárhely vonalon történő tram-train létesítéséhez és kivitelezéséhez kapcsolódó munkákkal a Strabag Vasútépítő Kft.-t bízták meg.
A szerződés magában foglalja a közúti és vasúti munkák tervezési és kivitelezési feladatainak ellátását is, amelyet a cég 8,9 milliárd forintból valósít majd meg. A honlapon közétett rövid információ alapján a szerződés már életbe lépett és jövő márciusig, azaz pontosan 2018.03.25-ig tart.