Vidrátszegi remény a Wizz Air visszatérésére

A Wizz Air honlapja szerint szeptember 15-től ismét Marosvásárhelyről indulnának a magyar légitársaság Kolozsvárra átköltöztetett járatai, ám Peti András reptérigazgató szerint az elméleti tervezésnek a gyakorlat keresztbe tehet.

Aki Budapestre, Londonba, Párizsba, Rómába, Madridba, Münchenbe, Dortmundba vagy Karlsruhéba szeretne repülni, szeptember 15-től ismét megteheti Marosvásárhelyről. A Wizz Air honlapján szereplő adatok szerint az ősz elejétől a székelyföldi ügyfeleknek nem kellene Kolozsvárra utazniuk ahhoz, hogy az említett európai nagyvárosokba repülhessenek. A tervek szerint ugyanis addig sikerülne felújítani a Transilvania Nemzetközi Repülőtér megrongálódott kifutópályáját. A munkálatok befejezése után a légikikötő tulajdonosa, a Maros megyei önkormányzat a Wizz Airen kívül más társaságokat is szeretne Vidrátszegre csalogatni.

Először a Wizz Air légitársasággal tárgyaltak

Péter Ferenc megyeelnök elsőként a Vecsésen bejegyzett légitársasággal tárgyalt, hiszen a Wizz Air – néhány időszakos kieséssel – több mint tíz éve a vidrátszegi reptér partnerének számít. A találkozón Péter részletesen tájékoztatta a cég képviselőjét a repülőtér jelenlegi gazdasági és jogi helyzetéről, és bemutatta a kifutópálya felújítási tervét is. A megbeszélésen a Wizz Air képviselője ismertette a légitársaság jövőbeni terveit, és biztosította a székelyföldieket arról, hogy amennyiben év végéig befejeződik a kifutópálya újjáépítése, a Wizz Air újra indít majd járatokat Marosvásárhelyről. „A Maros Megyei Tanács a továbbiakban is tartja a kapcsolatot a légitársasággal és bízunk benne, hogy az év vége előtt sikerül megnyitnunk a repülőteret, és újra fogadhatjuk a Wizz Air járatait is” – nyilatkozta a találkozó után Péter Ferenc.

Amint beszámoltunk róla, a vidrátszegi repülőtér kifutópályájának felújítása az előzetes számítások szerint mintegy 77 millió lejbe kerül. Mivel a nagyberuházások országos mesterterve alapján Maros megyének 2021-ig nincs lehetősége uniós alapokat lehívni a reptér fejlesztésére, ezért a Maros megyei önkormányzat úgy döntött, önerőből, hitel felvételével fogja megvalósítani a beruházást. A munkálat azért is elengedhetetlen, mivel a jelenlegi pálya már nem bír meg nagy kapacitású gépeket.

Peti András óvatosságra int

A repülőtér igazgatója elmondta, a cég honlapján szereplő határidő még nem jelent semmit, a légitársaság bármikor változtathat rajta. Peti szerint ideális esetben valóban be lehetne fejezni szeptember közepéig a pálya teljes felújítását, de ehhez sok mindennek közre kell játszódnia. A megrendelő leginkább a munkálatokra kiírt versenytárgyalás megóvásától tart, ami a romániai viszonyokat ismerve semmiképp nem számítana meglepetésnek.

kronika.ro