Határon átnyúló együttműködési lehetőségeket rejt az e-mobilitás – mondta Alexander van der Bellen osztrák köztársasági elnök felszólalásában a témáról rendezett keddi budapesti fórumon.
Az Osztrák-magyar gazdasági fórumon kifejtette: az európai uniós tagság megfelelő keretet nyújt ahhoz, hogy a két ország közösen nézzen szembe az előttük álló politikai, gazdasági és környezetvédelmi kihívásokkal. Hozzátette, „a klímaváltozás és a gazdaság területén Magyarország és Ausztria továbbra is nagyon egy irányba húz”.
Elmondta, Ausztriában azért is fontos az elektronikus járművek jövője, mert a széndioxid kibocsátás jelentős hányadáért nem az ipar, hanem a közúti közlekedés felelős; majd „komoly jelzésnek” nevezte, hogy vonattal érkezett budapesti látogatására.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta az elektromobilitásól elmondta, a magyar-osztrák-szlovén együttműködés eredményeként a világ egyik legfejlettebb gépjármű-tesztpályája épülhet meg Zalaegerszegen.
Az államtitkár emlékeztetett, kormányrendelet szól arról, hogy 2019 elejére 3500-4000 töltőállomásnak kell szolgálnia országszerte az elektromos hajtású járműveket, reményének adva hangot, hogy ez a meghajtási mód „1-2 év múlva már egy hétköznapi dolog lesz”.
Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a konferencián arról beszélt: 2354 zöld rendszámos autót tartanak nyilván a magyar hatóságok, de a cél az, hogy számuk 2020-ra a 30 ezerhez közelítsen.
MTI