Meghosszabbítják az elektromos autók vásárlásának támogatását

Az elektromos hajtású gépkocsik vásárlásának támogatására szánt tavalyi kétmilliárd forintos keretet nem sikerült elkölteni, ezért ennek idejét meghosszabbítják, és az idén további hárommilliárd forintra lehet majd pályázni – fejtette ki Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az Országgyűlés gazdasági bizottsága közlekedési albizottságának ülésén kedden Budapesten.

Az elektromobilitás elterjesztését segítő Jedlik Ányos tervről adott tájékoztatójában a helyettes államtitkár közölte: tavaly októberben írták ki a pályázatot az elektromos gépkocsik beszerzésére, eddig 228 pályázat érkezett be, 167 kiadott támogatói okirat született, és 212 esetben már megítélték a támogatást. Hozzátette: a 2+3 milliárd forintos keret 3500 autó beszerzésének támogatására elég.

A kormány 2015 júliusában fogadta el a Jedlik Ányos tervet. Az eddig megvalósult intézkedésekről szólva a helyettes államtitkár egyebek mellett kiemelte: 2015. augusztus 1-jén hatályba lépett a zöld rendszám bevezetéséről szóló rendelkezés, az elektromos autók után nem kell regisztrációs adót, cégautóadót és gépjárműadót fizetni, valamint nincs forgalomba helyezési illeték.

Az önkormányzatoknak 2016 szeptemberében pályázatot írtak ki elektromos töltőállomások telepítésére, 75 pályázat érkezett be 409 töltőpontra, minden jelentkező támogatást kapott – jelezte.
Nikoletti Antal felidézte azt is: a BKV vásárolt 20, tisztán elektromos meghajtású autóbuszt, illetve van egy kommunális hulladékszállítási projekt, ahol a szállítást elektromos meghajtású járművekkel végzik majd, és ha sikeres, tovább tudják bővíteni a programot.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a visegrádi négyeket összehasonlítva Magyarország az élen áll, az országban 836 tisztán elektromos személygépkocsi van regisztrálva, és a tavaly kiírt pályázat ezt a számot még körülbelül 300-zal növeli. Csehországban 790, Lengyelországban 370, Szlovákiában pedig 340 tisztán elektromos meghajtású jármű van üzemben. A regisztrált elektromos töltőállomások száma viszont 205 Magyarországon, míg Lengyelországban 325, Csehországban 450, Szlovákiában pedig 440. Hozzátette ugyanakkor, hogy a folyamatban lévő, illetve a tervezett intézkedések segítik majd a belföldi töltőállomások elterjedését.

A helyettes államtitkár elmondta: készül a kormányrendelet az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetéséről, és a nemzetgazdasági tárca még az év vége előtt beterjeszti az elektromobilitási törvényt, amely az elektromobilitással összefüggő minden témakört összefog majd.
A további tervekkel kapcsolatban kiemelte egyebek mellett az elektromos töltőberendezések telepítését megyei jogú városokba és kiemelt turisztikai helyszínekre, valamint az elektromobilitással összefüggő társadalmi tudatformálást.

inforadio.hu