A Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. a MAHART – PassNave Kft.-vel kötött meg két vállalkozói szerződést nettó 873,5 millió forint értékben.
Az egyik szerződés „vízi személyszállítási szolgáltatás” biztosításáról szól, melynek keretében a MAHART 14 hajót biztosít a világbajnokság idejére. Ezek közül 8 hagyományos hajó a Vigadótól és a Müpától szállít majd embereket a Duna Arénához, 3 VIP hajó pedig csak a Vigadó és a Dagály között közlekedik majd. Ezeknek a hajóknak minimum 150-150 főt be kell tudni fogadnia.
Lesz egy VIP hajó is, a szerződés megnevezése szerint „Nagy Rendezvényre”, melybe már 250 főnek kell elférnie. Ez a Müpa és a Dagály között közlekedik majd.
A MAHART csatasorba állít még 2 db gyorsjáratú hajót is, minimum 54 fős befogadó képességgel. A többi hajónak csak 15 km/h-s sebességet kell tudnia, ezeknek legalább 50 km/h-val kell szelnie a Duna habjait.
A hajós beszerzésekre nettó 378,5 millió forintot kap a MAHART. A szerződés szerint a szállítási időszak a július 14 és július 30 közötti 17 napot öleli fel.
A másik szerződésben kikötői úszóművek és bejáróhidak beszerzését vállalták el. Ezeket a kivitelezőnek június 1-ig kell kitelepítenie: a Vigadó térre kerül 1 db, a margitszigeti vizes vb Fina Market bazárához 2, a Duna Arénához 4, a Hajós Alfréd uszodához pedig 1 úszómű kerül nettó 495 millió forintért.
mfor.hu