Jön a jubileumi Logisztikai Évkönyv

Jön a jubileumi Logisztikai Évkönyv

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) gondozásában megjelenő Logisztikai Évkönyv már évtizedek óta a hazai logisztikai világ egyik legkiemelkedőbb éves kiadványa. A legújabb, idén jubileumi alkalommal megjelenő kötet munkálatai már elindultak, amelyhez a több mint 30 éves szakmai szervezet szerzők és támogatók jelentkezését is várja.

Május 1-jéig várják szerzők jelentkezését

Az MLE az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ebben az évben is kiadja a hazai tudományos és gyakorlati eredményeket bemutató Logisztikai Évkönyv. című kiadványát. Ráadásul ez az év különleges a mű szempontjából, hiszen idén már a 30. kiadás megjelenése várható.

„A hagyományokhoz híven, a jubileumi kiadványba is számítunk szerzőként a tudományos kutatók jelentkezésére, akik a logisztika területén elért tudományos eredményeiket, gyakorlati megvalósításaikat kívánják bemutatni. Emellett várjuk szerzőnek a versenypiac gyakorló szakembereit, ideértve a fiatal logisztikusokat is. Ezáltal komplexen, a tudományos világ és a versenypiac innovációinak, valamint a fiatal generációk legújabb szemléleteinek is szeretnénk teret engedni” – mondta Dr. Doór Zoltán, az MLE elnöke, hozzátéve, hogy számítanak minden olyan vállalat és intézmény közreműködésére is, ahol logisztikával kapcsolatos kutatás, oktatás vagy fejlesztés folyik.

A Logisztikai Évkönyvben megjelenő tanulmányokon keresztül évről évre bemutatásra kerülhetnek a hazai legfrissebb eredmények tudományos minőségben. Ezeket a szerzeményeket a Magyar Tudományos Akadémia rendszerint DOI-számmal is ellátja. Ezért a kiadvány többek között szakdolgozatok elkészítéséhez, valamint az utánpótlás képzéséhez is jelentősen hozzájárulhat.

Idén is ingyenes a publikálási lehetőség

Az MLE célja továbbra is a hazai tudományos színvonalú logisztikai élet elősegítése, a fiatal generációk szakmai támogatása, valamint a versenypiaci benchmarking is. „Mindezek létrejöttéhez a szerzőknek idén is ingyenes publikálási lehetőséget biztosítunk” – emelte ki Dr. Doór Zoltán.

A tanulmányoknak szigorú formai és tartalmi követelményeket kell teljesíteniük. Ezért a jelentkező szerzők által beküldött témák elfogadását és az elkészült anyagok bírálatát – független lektorok bevonásával – a szerkesztőbizottság koordinálja, amelyet idén is Dr. Duleba Szabolcs főszerkesztő vezet. A publikálni kívánt szerzemény magyar vagy angol is lehet, a cím és az absztrakt elkészítése azonban mindkét nyelven elvárt, valamint a jelentkezés feltétele is egyben.

Támogatók jelentkezéseire is számítanak

Manapság egy kiadvány fenntartása számottevő költségekkel jár. Mindezek ellenére az Egyesület továbbra is szeretné támogatni annak lehetőségét, hogy a hazai logisztikával kapcsolatos tudományos minőségű művek megjelenhessenek és hozzáférhetőek legyenek. Ezért számítanak a versenypiaci szereplők támogatására is.

„Bízunk benne, hogy számos olyan piaci szereplő van jelenleg Magyarországon, akik számára fontos a hazai logisztika jövője, többek között az utánpótlás-nevelés kérdése, az innováció térnyerése, a fenntartható működés és a minőségi szakmai munka pártolása, ezért szívesen támogatnák a kiadványt. Számukra kínálunk szponzori, hirdetési lehetőségeket” – hívta fel a figyelmet az MLE elnöke.

A kiadvány rendszerint egyaránt eljut a versenypiac kiemelt szereplőihez, felsőoktatási intézményekhez és éves szinten több száz Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzésben résztvevő hallgatóhoz is. A jubileumi, 30. Logisztikai Évkönyv megjelenése év végén, digitálisan és több száz példányban nyomtatott formában is várható.