Stratégiai mérföldkövek – beszélgetés Cserta Róberttel és Pap Lászlóval, az Alba-Zöchling ügyvezetőivel

Stratégiai mérföldkövek – beszélgetés Cserta Róberttel és Pap Lászlóval, az Alba-Zöchling ügyvezetőivel

Az Alba-Zöchling a történetének legnagyobb összegű beruházásában, 3 milliárd forintból építette fel az új raktárcsarnokát, amelyet december 6-án avattak fel. Az ünnepélyes alkalommal bejelentették, hogy Cserta János alapító-tulajdonos átadja a stafétát fiának, Cserta Róbertnek, aki Pap Lászlóval közösen vezeti a céget.

– Hogyan értékelik az idei évet a gazdasági környezet szempontjából?

Pap László (P. L.): – Már 2022 végén érződött egy lefelé irányuló tendencia a piacon, ez a forgalomcsökkenés pedig 2023-ban az egész évben jellemző volt. Mindemellett pedig rendkívüli költségnövekedéssel kellett az egész szakmának szembenéznie. Így idén korántsem volt kedvező a gazdasági környezet.

– Ennek fényében hogyan teljesültek az idei várakozásaik?

P. L.: – Annak nagyon örülünk, hogy sikerült tovább bővítenünk a megbízókörünket, újabb cégeknél kaptunk lehetőséget a bizonyításra. Így a csökkenő fuvarigény ellenére fuvar-darabszámban sikerült minimálisan meghaladnunk a tavalyi évet, illetve nagyjából árbevétel terén is tartjuk a 2022-es szintet, ami egyébként minden téren egy kimagasló év volt számunkra. Látva a lassulás jeleit azonban 2023-ra nem mertünk növekedéssel számolni, az volt a célunk, hogy nagyjából tartsuk a szintet. Ez azonban nyereség terén nem sikerült, itt van némi visszaesés a magas költségeink és az ingadozó forint–euró árfolyamból adódó veszteség miatt.

Cserta Róbert (Cs. R.): – Ami a társaságunk két pillérét, a közúti fuvarozást-szállítmányozást és a raktárlogisztikát illeti, bevételben továbbra is a szállítmányozás a húzóágazatunk. A raktározási szegmens tőkeigényes mivoltánál fogva lassabban növekszik, azonban nyereség szempontjából kezd felzárkózni a szállítmányozás mellé, főleg a jelenlegi piaci körülmények között.

– Mi indokolta a legújabb raktárberuházást?

Cs. R.: – A megbízóink raktározási igényeinek folyamatos növekedése és annak komplexitása. A kellően felszerelt és megfelelő állapotú bérelhető csarnokok száma erősen korlátozott a környékünkön. Nem szeretnénk kiszolgáltatott helyzetben találni magunkat és ezért piacot veszíteni, így a saját raktár megépítése tűnt egy jó, hosszú távú döntésnek.

P. L.: – Fontos felidéznünk, hogy még 2018-ban nagy lépésnek számított az egykori Eurosped raktár megvásárlása, mert mind üzleti, mind pszichés jelentőséggel bírt számunkra. Egyrészt egy csaknem 7 ezer négyzetméteres csarnokkal még fontosabb szereplői lettünk Székesfehérvár és környékének raktározási piacán. Másrészt a tény, hogy számunkra egy akkor óriásinak tűnő beruházást végre tudtunk hajtani, azt támasztotta alá bennünk, hogy mi már nem az a pár fős családi cég vagyunk, mint kezdetben (ld. keretben. A szerk.), hanem egy családi tulajdonban álló kompetens és erős középvállalkozás. Ezután 2020-ban építtettünk egy újabb épületet, majd következett a mostani új csarnok.

– Mik a nemrégiben átadott projekt paraméterei?

Cs. R.: – Ez év elején kezdtük tervezni az új, 8. számú csarnokot, maga az építkezés júniusban indult, és most, december 6-án avattuk fel. A létesítmény 10 ezer négyzetméterével a cégünk legnagyobb, egyben legkorszerűbb épülete. A 13 mé-teres belmagasság mellett a csarnok korszerű állványrendszerrel felszerelt, így 15 ezer darab szabványméretű EUR-raklap a kapacitása. Ezt a raktárt elsősorban az autóipari megbízóinknak dedikáljuk, így a polcozásnál is ezt vettük figyelembe a különböző méretű helyek kialakításakor.

– Milyen várakozásokkal készülnek, és milyen projekteket terveznek a következő évre?

P. L.: – Sajnos nem lehetünk túl derűlátók: a csökkenő kereslet a fuvarokra és az ezt követő nagy kínálat jelentősen le fogja vinni a fuvardíjakat, miközben a költségek továbbra is magasak lesznek. Azonban célunk a megbízók és a kapacitás megőrzése, így pénzügyileg feltételezhetően nem lesz egy kiemelkedő év a következő, stratégiailag viszont annál fontosabb. Azon túl, hogy a terveink szerint jövőre már minden egyes sofőrünk az applikációnkon keresztül kapja majd a fuvarokat, az irodai részleg belső folyamatait is szeretnénk némileg korszerűsíteni.

– Cserta János, az Alba-Zöchling Kft. alapítója az ünnepélyes átadón bejelentette a visszavonulását és a staféta átadását is. Új fejezet nyílik a vállalat életében?

Cs. R.: – Fiaként átveszem a helyét a cégvezetésben. A raktárak világával már párhetesen megismerkedtem, később tinédzserkoromban pedig raktársöpréssel, állványrendszerek átszerelésével folytattam. Az utóbbiban Laci volt segítségemre, akivel most közösen vezetjük a társaságot. A jövőbe tekintve elmondhatom: a szüleim által kijelölt úton viszem tovább a céget, és 5 éven belül egy újabb, hasonló méretű csarnokot szeretnénk építeni közvetlenül a most átadott csarnok folytatásaként, a tervei is készen vannak. Jelenleg még nincs rá piaci igény, de 5 év nem kevés idő, és azon dolgozunk, hogy addigra ezt megalapozzuk.

 

CÉGNÉVJEGY

Az Alba-Zöchling Kft.-t 1989-ben Cserta János alapította hatodmagával. Fő tevékenységük elsősorban a szállítmányozás, de a 2000-es évek eleje óta a raktározás is fontos pillére a vállalat működésének. A cég az évtizedek során dinamikusan növekedett, mára több mint 155 gépjárművel rendelkeznek, és csaknem 250 munkavállalónak biztosítanak megélhetést. A mostani beruházással már összesen 46 ezer négyzetméter raktárkapacitással rendelkeznek. A cég árbevétele 2022-ben elérte a 10 milliárd forintot.