KözútVilág konferencia

„Az intermodális szállítmányozás aránya tovább növekedhet racionális költségek mellett” – interjú Novák Gergellyel, az Unilever Magyarországért, az Adria-régióért, Csehországért és Szlovákiáért felelős ellátásilánc-igazgatójával

„Hiszünk benne, hogy hosszú távon úgy tudunk hatékonyan működni, ha nem mindig csak a mára gondolunk, hanem a szakmai döntéseinknél a jövőt is szem előtt tartjuk” – mondja Novák Gergely. A szakember szerint az is fontos, hogy a következő időszak tervezése során minden esetben együttműködjenek a partnereikkel.

– Hol foglal helyet a cég vállalati struktúrájában a logisztika?

– Az Unileveren belül a logisztikai tevékenységek a Customer Operations szervezethez tartoznak. Ez magában foglalja a készlettervezést, az alapanyagok beszállítását a gyárainkba, a raktározást és a raktári árukezelést, a késztermék szállítását a gyárainkból az elosztóközpontjainkba és a vevőinkhez, valamint a vevőszolgálati feladatokat.

– A logisztika egyes részterületeivel külön dedikált csapatok foglalkoznak, vagy egy szervezeti egységen belül végzik az ezzel kapcsolatos feladatokat?

– A logisztikai szervezetünket az Unilever folyamataihoz illesztettük. Fő funkcióinkat, mint például Logisztika, Planning, Vevőszolgálat, mind helyileg, mind regionálisan üzemeltetjük és alakítjuk, hogy a vevői igényeket a legjobban tudjuk kiszolgálni. Itt a technológiák fejlődése komoly lehetőségeket hordoz, amiket mi is beépítünk a hétköznapjainkba.

– A beszállítók kiválasztásánál mely szempontok érvényesülnek elsődlegesen?

– Partnereink mindig egy részletes minősítési, kiválasztási folyamaton esnek át. Ők mind elfogadták, hogy betartják az Unilever felelős partnerre vonatkozó szabályzatát. Ennek hatására mára már összetettebb feladatokat, komplett folyamatokat is a partnereinkkel működtethetünk. Ezenfelül hiszünk benne, hogy hosszú távon úgy tudunk hatékonyan működni, ha nem mindig csak a mára gondolunk, hanem együtt tervezünk közösen. Ezért is különösen fontos a megbízhatóság és a szolgáltatás minősége, valamint az, hogy a közös értékteremtés a megfelelő költségszinten valósuljon meg.

– Hogyan birkóznak meg a kiszállítás kihívásaival?

– Szerencsére mind a kollégáinknak, mind a partnereinknek köszönhetően az elmúlt időszak kihívásait sikeresen kezeltük. Ennek egyik oka, hogy partnereinkkel együttműködve gondoltuk újra a folyamatainkat és terveztük meg a következő időszakot. Az előre nem látható eseményeknél pedig mindig arra törekedtünk, hogy ne csak az aktuális problémát oldjuk meg, hanem magát a rendszert alakítsuk át és tegyük önműködővé, ha az szükséges.

– Milyen szempontok alapján döntenek a különféle modalitások és az ott elérhető szolgáltatók, szolgáltatások között?

– Az Unilever már hosszú ideje elkötelezett az ökológiai lábnyomának csökkentésében. Mivel viszonylag fix útvonalaink vannak mind a nemzetközi, mind a hazai szállításban, lehetőségünk van ezek folyamatos elemzésére. Emellett rendszeresen vizsgáljuk, hogyan tudjuk minél hatékonyabban csökkenteni a károsanyag-kibocsátásunkat, akár különböző szállítási módok kombinálásával. Bízunk benne, hogy az infrastruktúra fejlődésével az intermodális szállítmányozás aránya tovább növekedhet racionális költségek mellett.

– Rendelkeznek saját raktárkapacitással?

– Európában több saját raktárt üzemeltetünk, Magyarországon pedig a két stratégiai gyárunkat fejlesztettük. Legutóbb a nyírbátori Unilever gyárunkban építettünk egy automata magasraktárt, amely már a legmodernebb technológiával működik, és újabb lehetőségeket nyit számunkra a szállítások optimalizálásában.

– Az árutárolás területén élnek a kiszervezés lehetőségével?

– Igen, már évek óta megbízható partnerekkel dolgozunk. Magyarországon a szárazáru tekintetében a Waberer’s (WSZL), míg a jégkrém-kategóriában a Catone Logisztika a legjelentősebb partnerünk.

– Mi jellemzi a vállalat ügyfélszolgálati stratégiáját?

– A Customer Experience csapatunk mindig szorosan együttműködik a logisztikai csapattal. Egyik fő célunk, hogy a vevőink elégedettségét évről évre növeljük. Ez magában foglalja a digitális megoldásokat, a proaktív előrejelzéseket, de akár a közvetlen gyári szállításokat is. További célkitűzésünk között szerepel, hogy az „End to End” folyamatokat javítsuk, hiszen a legfontosabb, hogy a vásárlók számára mindig elérhető legyen a termékünk.

– A fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás jegyében milyen innovatív technológiákat alkalmaznak a működésük során?

– A vállalat ökológiai lábnyomának csökkentése régóta kiemelt helyen szerepel az üzletpolitikánkban, amit vállalatunk márkáinak és munkavállalóinak küldetése világosan kifejez: mindennapossá tenni a fenntartható életmódot. Ennek érdekében ambiciózus fenntarthatósági célokat dolgoztunk ki, hogy kezeljük az olyan globális problémákat, mint például az éghajlatváltozás vagy a műanyagszennyezés. A környezet megóvására irányuló folyamatok nálunk a beszállítóktól indulnak, és hosszan sorolhatnánk őket. A terjedelmi korlátokra tekintettel csak néhány példa: 2015 óta 64 százalékkal csökkentettük az üzemi kibocsátásainkat, és jó úton haladunk, hogy 2025-ig elérjük a 70 százalékot, annak köszönhetően, hogy átálltunk a tiszta energiára. A gyárainkban megvalósuló, az ökológiai szem-pontokat figyelembe vevő projektek – például ökohatékony gyártóberendezések és hővisszanyerő rendszerek – 2008 óta tonnánként 77 százalékkal, 2020 óta pedig 14 százalékkal csökkentették a termelésből származó szén-dioxid-kibocsátást. 2020-ban elértük a 100 százalékos beszerzési célt a megújuló hálózati villamos energia területén.

– Tervezik-e a jövőben a logisztika bármely területének a fejlesztését?

– Folyamatosan vizsgáljuk a fejlesztések lehetőségét. Nagy örömmel töltött el minket, hogy – amint korábban is említettem – Nyírbátorban most fejeztünk be egy stratégiai fontosságú beruházást.

 

Névjegy

Novák Gergely 2005-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki menedzser mesterképzési szakán. Már a felsőfokú tanulmányai idején elhelyezkedett a MEORG Logisztikánál, ahol 4 éven keresztül projektmenedzser volt. 2008-ban került az Unileverhez raktározási és disztribúciós menedzser munkakörbe, majd a közép-európai régió logisztikai fejlesztési vezetője, később az ellátási láncokért felelős projektvezető lett. Dolgozott tervezési projektmenedzserként, ellátásilánc-fejlesztési menedzserként és Kelet-Európáért felelős logisztikai vezetőként. 2021-től a cég Magyarországért, az Adria-régióért, Csehországért és Szlovákiáért felelős ellátásilánc-igazgatója.

 

Cégnévjegy

Az Unilever világszerte több mint 190 országban van jelen, munkavállalóinak száma eléri a 127 ezret. Az Unilever Magyarország Kft. 1991-ben lépett be a magyar piacra. A veszprémi jégkrémgyárában és a nyírbátori háztartás-vegyipari üzemében csaknem 1300 munkavállalót foglalkoztat. Az Unilever vállalatcsoport nemzetközi márkái mellett a hazai vállalat kiemelt figyelmet fordít a régi magyar márkák (Baba kozmetikumok, Delikát ételízesítő, Globus dresszingek) építésére is. A magyar leányvállalat regionális irányító szerepet is betölt, hiszen a hazai szerepvállalás mellett az adriai térség (Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina) piacaiért is felel. A múlt hónapban Ács Tamást nevezték ki az Unilever Magyarország és az Adria-régió új ügyvezető igazgatójává; személyében 2015 óta most van először újra magyar ügyvezetője a cégnek.

 

Dékány Zsolt