A jármű-fiatalítási program következő lépcsőjében 160 darab korszerű, környezetkímélő, szóló kivitelű autóbusz érkezhet a Volánbuszhoz. A járműveket a közlekedési vállalat több ütemben, a jelenlegivel megegyező vagy kedvezőbb áron rendelheti meg a közbeszerzési eljárás első szakaszában kiválasztott beszállítóktól a következő három évben, folyamatosan emelve a személyszállítási szolgáltatás színvonalát.
A 2022 decemberében indult közbeszerzési eljárás eredményes lezárásának köszönhetően az Omnibus Hungária Kft. és az ECO-Tech VisiON Kft. összesen 160 darab kéttengelyes, alacsony belépésű, szóló autóbuszt és 16 diagnosztikai eszközcsomagot szállíthat a Volánbusznak. Az erről szóló keretmegállapodásokat 2023. október 17-én írta alá Kerezsi Róbert, az Omnibus Hungária Kft. cégvezetője és Uray Dóra, a vállalat ügyvezetője, Kruchina Vince, a Volánbusz vezérigazgatója és Molnár Tamás, az ECO-Tech VisiON Kft. ügyvezetője (a képen balról jobbra).
A pályázati feltételek szerint a szállítandó járművekkel szemben elvárás, hogy a klímaberendezéssel felszerelt autóbuszokon legalább 45 ülőhely legyen, és egyszerre legalább 80 főt tudjanak szállítani. Emellett elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval is rendelkezniük kell. A vezetéstámogató biztonsági rendszerek közül az ABS (blokkolásgátló) és az ASR (kipörgésgátló) is a felszereltség részét kell képezze. Az autóbuszokat a minél kevesebb károsanyag kibocsátásával járó, hatékony és biztonságos üzemeltetés érdekében az Euro 6 emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotornak kell hajtania.
A lehívási kötelezettség nélküli keretmegállapodások aláírásával a szállítók vállalták, hogy a következő három évben nem emelik áraikat. A Volánbusz az újabb fordulókban az aktuálisan kedvezőbb – de a keretmegállapodásban szereplőnél nem magasabb – árat ajánló partnertől rendeli meg a járműveket.
Folyamatosan megújuló és korszerűsödő járműállományával a Volánbusz 2022-ben mintegy 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Hazánknak ma már nincs olyan járása, ahol ne tűnnének fel a társaság új buszai. A MÁV-VOLÁN-csoport jármű-fiatalítási programjának keretében – a korábban lezárt beszerzéseknek köszönhetően – év végéig megérkezik a két és fél ezredik új autóbusz is a Volánbuszhoz. Az elmúlt öt évben a közel 6000 darabos járműállomány már több mint 40 százalékát lecserélte a közlekedési társaság.