A litván állami vasúttársaság, az LTG azt tervezi, hogy a Kaunas-tól 15 kilométerre található nemzetközi terminálját (KIT) kibővíti. A litván Közlekedésügyi Minisztérium 30 millió eurót különített el az LTG számára a fejlesztés érdekében. A projekt célja, megtriplázni a létesítmény jelenlegi kapacitását.
A bővítés keretében a terminál azt tervezi, hogy üzembe helyez egy konténerrakodót és egy konténerek mozgatásához használható vontatót. A fejlesztés során a létesítmény több mint 6 ezer négyzetméteres területe teljes egészében megújulna. Emellett létrehoznának egy 50 kamion befogadására alkalmas parkolót is. Mindemellett az LTG Cargo fejleszteni kívánja a hadieszközök szállítására használható infrastruktúrát is. Erre legalább 26 millió eurót fordítanának, amelynek felét a litván állam, felét pedig az Európai Unió állná.
A kaunasi intermodális kikötő 2021-ben kapcsolódott be az európai vasúthálózatba. Ezzel a beruházással a terminál a hét mindennapján, napi 24 órában rendelkezésre fog állni. Nemcsak a létesítményt kívánják fejleszteni, hanem a vasúti kapcsolatokat is bővítenék. Április óta a terminál hetente három vonatot közlekedtet Duisburg irányába. Fontos előrelépés lehet, hogy hamarosan tovább bővítik ezt a szolgáltatást Észak-Olaszországba, ahová Duisburgon keresztül hetente kétszer indulhatnának vonatok.