Hosszával nem, szélességével viszont a repülőtér „legjei” közé tartozik a nemrégiben üzembe helyezett „F” jelű gurulóút a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A 36 méter széles gurulóút az elmúlt évek egyik legfontosabb fejlesztése a légiforgalmi üzemeltetés szempontjából. Forgalomba vételével még gördülékenyebb és biztonságosabb lesz a földön közlekedő repülőgépek irányítása, ráadásul akár az Airbus A380-as óriásgép is áthaladhatna rajta.
Könnyebben manőverezhetnek a repülőgépek és a légiforgalmi irányításnak is nagyobb szabadságot ad a repülőtéri földi forgalmának szervezésében a most átadott gurulóút. Az F, vagy repülős szaknyelven Foxtrotnak nevezett gurulóút, bár messze nem a leghosszabb, mégis a repülőtér két legforgalmasabb párhuzamos gurulóútját köti össze újabb csomópontban, a 2B Terminálhoz tartozó forgalmi előterénél és a jövőben fontos szerepe lesz, amikor elkészül az új utasmóló, a hozzá tartozó repülőgép-állóhelyekkel.
A B utasmóló elkészülése után a 2B Terminál délnyugati oldalán akár egyszerre 9 repülőgép-állóhelyet kell majd kiszolgálni, ezért volt szükséges a gurulóút hálózat fejlesztése is, osztotta meg Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója. Az F gurulóút segít abban, hogy a földi repülőgép forgalmat rugalmasabban lehessen működtetni, hiszen eleve úgy terveztük, hogy a repülőgépek bármelyik irányból rá tudjanak kanyarodni, így a légiforgalmi irányításnak is egy plusz lehetőséget jelent a napközbeni csúcsok alatt, amikor sorban egyszerre érkeznek és indulnak a repülőgépek – mondta el az igazgató.
Az F gurulóút tervezésénél a Budapest Airport már figyelembe vette a legfrissebb 139/2014-es EU-s jogszabályt, amiben a repülőterek tervezését és kivitelezését határozták meg. A 2014-ben alkotott jogszabály életbe lépése óta ugyanis ez volt az első újonnan megtervezett és átadott repülőtéri infrastruktúra Budapesten. Ez azért is volt fontos, mert az EU előírásai szerint megépített gurulóút nem csak a jelenleg forgalomban lévő bármilyen típusú repülőgép (beleértve a Boeing 747-8-as sorozatot vagy az Airbus A380-ast) kiszolgálásához alkalmas, hanem az egységes szabványoknak köszönhetően a jövőben megjelenő új típusokhoz sem kell komolyan átalakítani.