A Shell Hungary Zrt. CRT (Commercial Road Transport) üzletága szállítmányozási és logisztikai vállalatok számára kínál mobilitási szolgáltatásokat Magyarországon. A részleget 2021 októberétől értékesítési vezetőként irányító Volyánszki Zsoltot az aktuális trendekről kérdeztük a mosonmagyaróvári gyorskút átadása kapcsán.
– Ügyfélközpontúság, a partnerek előtérbe helyezése – számtalanszor halljuk ezeket a szavakat üzleti prezentációk során. Mit tesz a Shell azért, hogy valódi tartalommal töltse meg ezeket a kifejezéseket, és a Shell vásárlói valóban azt érezzék, hogy odafigyel rájuk a vállalat?
– Hadd mutassam be egy friss példán keresztül, mit jelent az, hogy az ügyfelek állnak a Shell tevékenységének fókuszában! A legújabb töltőállomásunk helyszínét, szolgáltatásait partnereink igényeihez igazítva alakítottuk ki: az új kamionos kutat Mosonmagyaróvárra építettük. A városra kitűnő fekvése miatt esett a választás: az egyik legforgalmasabb közlekedési útvonal a Nyugat-Európába vezető sztráda mellett, közel az osztrák és szlovák határátkelőkhöz. A mosonmagyaróvárival növeltük az M1 autópálya melletti állomások számát. Célunk, hogy még több helyszínen tegyük elérhetővé szolgáltatásainkat a kamionosok számára és minél hamarabb, hosszú sorban állás nélkül végezhessenek a tankolással.
– Az új állomást tehát a teherforgalom számára optimális helyen működtetik. Hogyan igazítják a szolgáltatásait az ügyfeleik igényeihez?
– A kút korszerű felszereltségének köszönhetően a felére-harmadára is csökkenhet a teletankolásra fordított idő, hiszen itt a gázolajat és az AdBlue-t egyszerre tudja tankolni a sofőr, aztán egy tranzakcióval ki is fizetheti. Az állomást 5 nagynyomású, szatellit dízel kútfejjel és AdBlue kútoszloppal szereltük fel. Kiemelt szempont volt számunkra az állomás kialakításakor, hogy a gépkocsivezetők számára kényelmes, pihenésre alkalmas legyen. A szomszédos étteremben hideg és meleg fogásokat fogyaszthatnak. Tiszta mosdók és biztonságos parkoló áll a sofőrök rendelkezésére.
– Mekkora most a Shell hálózata, hány kutat üzemeltetnek országszerte?
– Magyarországon a Shell összesen 191 töltőállomást működtet, de az új mosonmagyaróvári nemcsak egy a 191 közül. Ez a Shell első kezelőszemélyzet nélküli (unmanned) kútja hazánkban. A teherautósofőr megérkezik, nem vár, kutas nélkül megkezdi és be is fejezi a tankolást. A mosonmagyaróvári állomás szolgáltatásait a hét minden napján, 0–24 óráig Shell üzemanyagkártyával tudják igénybe venni a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek.
– Szóval csak egy Shell üzemanyagkártyára van szükségem, és máris betérhetek a mosonmagyaróvári kamionos kútjukra?
– Igen, és biztos vagyok benne, minden egyes ügyfelünk megtapasztalja a gyors kiszolgálás előnyeit. Hiszen amikor tovább indulnak, tudják, hogy időt spóroltak a tankoláson, és így hamarabb érnek haza a családjukhoz, illetve a következő úti céljukra. Partnereinket arra biztatom, tervezzék be a Shell új mosonmagyaróvári állomását útvonalukba és vegyék igénybe annak gyors, kényelmes és biztonságos szolgáltatásait.
– A Shell üzemanyagkártya egyik előnye, hogy a mosonmagyaróvári gyorskút használatával növelhető a flották hatékonysága. Milyen szolgáltatás társul még hozzá?
– A Shell kártya nemcsak üzemanyag-vásárlásra, de számos egyéb közúti szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható, így kompátkelések, „kamion a vonaton” utak, alagutak és hidak díjára, autómentés és tartálytisztítás megfizetésére, valamint a legújabb e-útdíj-szedési technológiákkal is kompatibilis. Fontos: ha valaki Mosonmagyaróvárról a határ felé indul tovább, rendelkezzen aktív útdíj-fizető készülékkel, hiszen minden európai országnak megvan a maga, a többitől eltérő nemzeti útdíj-fizető rendszere. A Shell személyre szabott európai útdíj-fizető szolgáltatása zökkenőmentes megoldás, az EETS-készülék használata megkönnyíti mind a gépkocsivezetők, mind a flottaüzemeltetők munkáját.
– Valóban ideális megoldást jelent az EETS készülék, amikor több országon kell áthaladnia a kamionsofőrnek a végső szállítási címig?
– Már Európa 13 országában egyetlen EETS készülékkel fizethető az útdíj. Nagyban segíti a flottákat azzal, hogy átjárhatóságot biztosít egyes országok közt a kontinensen. Az útdíj-tranzakciók során a legújabb technológiákat alkalmazzuk, amelyekkel az automatizált, összehangolt útdíj-fizetési szolgáltatás flottamérettől vagy -összetételtől függetlenül költséghatékony és egyszerű.
– Beszéljünk egy kicsit az árufuvarozási ágazatot, de tulajdonképpen minden egyes közlekedőt érintő égető problémáról: a széndioxid-kibocsátás csökkentéséről, illetve elkerüléséről!
– Az energia-átmenet napjaink meghatározó folyamata. Az, hogy ma hogyan termeljük, osztjuk meg és használjuk az energiát, évszázadokra meghatározza bolygónk, életünk és iparágaink jövőjét. A távolsági közúti fuvarozási ágazatnak központi szerepet kell játszania ebben az átmenetben. Hogy miért? Mert a kereskedelmi célú közúti árufuvarozás a globális széndioxid-kibocsátás mintegy 9 százalékáért felelős, ahogy azt a társaságunk tavaly áprilisban közzétett kutatása megállapította. A Shell-csoport célkitűzése, hogy a több és tisztább energia-megoldáshoz vezető haladás motorjává váljon együtt vásárlóival és a társadalommal. A Shell fenntarthatóság iránti elkötelezettségét legjobban az fejezi ki, hogy legkésőbb 2050-re nettó zéró karbon-kibocsátású vállalattá szeretnénk válni, igazodva a változó társadalmi igényekhez. Magyarországon is az a célunk, hogy felgyorsítsuk a karbonsemleges működésre való áttérést, miközben támogatjuk vásárlóinkat saját szénlábnyomuk csökkentésében. Így világszerte több millió flottaügyfél partnereként az a feladatunk, hogy segítsük őket az energia-átmenet során. Az ügyfelek ma már felismerik, hogy a fenntartható fejlődésnek megfelelő működés egyértelmű társadalmi elvárás. A vállalat partnereinek és munkatársainak bizalma is erősödik, ha látják, hogy a vállalkozás elkötelezett a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó tevékenységek mellett. Az átmenettel kapcsolatban sok kérdés merül fel, és egy olyan energiavállalatnak, mint a Shell, az a felelőssége, hogy megadja a szükséges útmutatást, amely segít a flottáknak eligazodni ebben az új helyzetben. Vitathatatlan, hogy egyetlen megoldás (vagy vállalkozás) sem adhat mindenre választ. Eszközök és szolgáltatások mozaikja, valamint együttműködő partnerek ökoszisztémája szükséges ahhoz, hogy hatékonyan csökkentsük a kibocsátást anélkül, hogy az üzleti növekedést veszélyeztetnénk.
– Mit ajánlanak a hazai ügyfeleiknek, hogyan segítik őket a dekarbonizációs céljaik elérésében?
– 2021 májusa óta elérhető már Magyarországon is a Shell Karbonsemlegesítési Szolgáltatása, amelynek keretében a Shell töltőállomásain tankolt üzemanyaghoz literenként 6 forintért opcionálisan kérhetik magánszemélyek a karbonsemlegesítést. A céges tankolók a Shell töltőállomásain vásárolt üzemanyag használatából származó kibocsátásaikat literenkénti 4,5 forint + áfa áron ellensúlyozhatják. Ezért az összegért cserébe a Shell gondoskodik arról, hogy a tankolt üzemanyag üvegház-gázkibocsátása ellentételezve legyen, vagyis pontosan ekkora értékű szén-dioxid-megkötő projektet támogat. A program láthatóan találkozott a hazai vevők szándékaival is. A tavaly május 4. és december 31. közötti időszakra a Shell összesen 44 745 tonna szén-dioxid karbonkompenzálását tudja igazolni. Ezt a döbbenetes mennyiséget leginkább úgy lehetne megragadni, ha hőlégballonokba töltve képzeljük el: egy 500–560 m3 méretű hőlégballonba körülbelül 1 tonna gáz tölthető, vagyis a tavalyi tört évben a tankolók és a Shell közösen több mint 44 ezer ballonra való gázt vontak ki a légkörből – egy ekkora hőlégballon-fesztivál alighanem világrekord lenne.
– Tervezik-e alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyag árusítását itthon?
– 2021 decemberében megvásároltuk az M0 autópálya melletti LNG-állomást, amit várhatóan ez év második felétől működtet majd a Shell Hungary Zrt. Magyarországi terveink között szerepel, hogy országos lefedettséget biztosító LNG-töltőállomás-hálózatot építsünk ki a kulcsfontosságú szállítmányozási útvonalak és a nemzetközi közlekedési folyosók mentén. Amikor pedig legközelebb beszélünk, remélem, nemcsak az alacsony karbonkibocsátású üzemanyagokról oszthatom meg a terveinket, de várhatóan egy, az elektromos kamionok számára fejlesztendő töltőinfrastruktúráról is.