Közös nyilatkozatban sürgetnek állami beavatkozást a vasútvállalatok a villamos energia árának drasztikus növekedése miatt

A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület, mint a hazai vasúti szektor első számú szakmai érdekképviselete és az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai partnerségi megállapodásával rendelkező szervezet, határozottan lép fel minden, a vasúti közlekedési alágazat versenyképességére ellentétesen ható tényezővel szemben, így a villamosenergia-ár drasztikus, vasúti szektorra gyakorolt negatív hatásai ellen is.

A vasútvállalatok, melyek évente több mint 50 millió tonna áru szállításával járulnak hozzá hazánk gazdasági teljesítményéhez és biztosítva közel 10 ezer család megélhetését, saját létükért küzdenek, mivel egyre költséghatékonyabbá válik a forgalom vasútról közútra való átterelése a 2021. januárhoz képest drasztikusan megnövekedett vontatási energia díjak miatt. Forgatókönyveket kell kidolgozniuk arra vonatkozóan, hogy az áru tulajdonságából adódóan közútra nem átterelhető áruk esetében a megmaradt vasúti teherforgalomra ismét dízelmozdonyokat használjanak a vállalkozások, a több milliárd euró értékben villamosított és felújított pályahálózaton, a stabilabb és kedvezőbb szolgáltatási árak nyújtása érdekében. Ennek bekövetkezése katasztrofális lenne a klímavédelem, a magyar családok közútjainkon biztonságban történő hazajutása és a nemzetgazdaság szempontjából egyaránt.

Szükségtelenné válnának azok a kiemelt kormányzati fejlesztések (V0 vasúti körgyűrű, Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése, Záhony fejlesztése stb.), illetve a vasúti egyes kocsi fuvarozás támogatása, melyek célja a klímavédelmi célkitűzések elérése, azaz 2030-ra a jelenlegi 18 százalékról legalább 30 százalékra kívánja növelni a vasúti piac részesedését az áruszállításban, a jelenlegi évi 50 millió tonnáról közel 75 millió tonnára.

A vállalkozásoknak azonban nem lesz más választása, mert míg a vontatási áram ára szó szerint robbanásszerűen – a 2021-es átlagárhoz képest 300 százalékkal – megnőtt az elmúlt hónapokban, addig a gázolajé csak viszonylag kisebb mértékben (14,3 százalékkal) emelkedett, amely lényegesen elmarad a jelenleg is 90 százalékban villamos vontatással közlekedő vasúti tehervonatok esetében. Ez nemcsak a dízelmozdonyok alkalmazását hozza helyzetbe, hanem elsősorban a közúti fuvarozást is.

Az energiaköltségek részaránya a vasúttársaságok közvetlen működési költségeiben már a jelenlegi árrobbanás előtt is 20 százalék körül mozgott. A vasúti árufuvarozás lényegesen energiahatékonyabb, mint a közúti, és a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia folyamatosan növekvő aránya miatt fenntarthatósági szempontból előremutató. A tehergépjárművel történő szállítás körülbelül hétszer nagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátásért felelős, mint a vasúti szállítás.

Mindennek ellenére a kormányzat mégis évente több mint 30 milliárd forinttal támogatja a közúti fuvarozást, és az energiaárak elszabadulása idején maximalizálta az üzemanyag árát, melyet a napokban bejelentett intézkedésével további három hónapra tett kiszámíthatóvá.

A vasútvállalatok képviselőinek egyhangú véleménye, hogy a vontatásienergia-ár drasztikus emelkedése olyan szintre növekedett, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat a vasúti árufuvarozási piac, melynek az egész nemzetgazdaság szempontjából drasztikus következményei lesznek.

  • Az országot a tranzit forgalmak el fogják kerülni, így a nemzetközi árualapokért (Európa – Ázsia) folytatott küzdelemben hazánk lemarad.
  • A maradék forgalom átterelődik közútra, így rontva közútjaink, valamint a levegő minőségét, és nagyobb veszélynek kitéve a hazánk közútjain közlekedő családokat.
  • Nemzetgazdaságunk számára katasztrofális hatással járna, ha a vasúti árufuvarozás drasztikus visszaesésével a hazai termékek exportja versenyképtelenné válna, akadozna a stratégiai vállalatok, erőművek vasúti kiszolgálása.
  • Az importtermékek nagyobb beszerzési költsége miatt tovább növekedne az az inflációs hatás, amely a magyar családokat hosszú hónapok óta sújtja.
  • Több mint 10 ezer vasutas család megélhetése kerül veszélybe, mivel a vállalatok már a januári vontatásienergia-számlát sem lesznek képesek megtéríteni.

Ezért azonnali állami beavatkozást sürgetünk, és kérjük, hogy fontolják meg a MÁV és a HUNGRAIL által kidolgozott megoldási javaslatokat, és biztosítsanak forrást legalább 2022. június 30-ig az elszálló villamosenergia-árak negatív hatásainak tompítása érdekében.

 

A nyilatkozathoz az alábbi cégek csatlakoztak:

Rail Cargo Hungaria Zrt., MMV Zrt., CER Hungary Zrt., METRANS Danubia a.s., Eurogate Rail Hungary Zrt., DB Cargo Hungária Kft., PKP Cargo International HU Zrt., LTE Hungária Kft., RETRACK Slovakia s.r.o., Komplex Rail Kft., Central Railways a.s., FOX Rail Zrt., RTB Cargo Hungaria Kft., PRVA Slovenska Zeleznicna a.s., MTMG Zrt., V-Híd Vagyonkezelő Kft., Train Hungary Magánvasút Kft., CD CARGO Hungary Kft., Continental Railway Solution Kft., Petrolsped Slovakia s.r.o.