A Pegaconsult Kft. 240,25 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék” című pályázati kiíráson, a Széchenyi 2020 program keretében. A projekt során kifejlesztésre került egy, a vasúti közlekedésben alkalmazható OCR (szövegfelismerő) alapú informatikai szolgáltatás, amely egy Android alapú mobil alkalmazásból és egy hozzá kapcsolódó webes felületből áll, mely képes rögzíteni a vasúti teherkocsik pályaszámát.
A Pegaconsult Kft. egy 100 százalékban magyar tulajdonban lévő cég és már több mint 10 éve végez tanácsadói, fejlesztői, rendszerszervezői tevékenységet az informatika terén. Fő tevékenységi területe a közlekedésinformatika, azon belül is a vasút-informatikai rendszerek fejlesztése. Az elmúlt években a cég olyan vasút-informatikai szoftvereket fejlesztett, melyek hatékonyan támogatják a hazai vasút minden szereplőjét.
Fejlesztései során a Pegaconsult Kft. mindig új és hatékony technológiák alkalmazására törekszik, ezáltal is megkönnyítve a felhasználók mindennapi munkáját. Jelen projekt keretében egy már ismert és meglévő technológiát, az OCR szövegfelismerő rendszert vette alapul, mely egy digitális fényképezőgép által készített képet képes elektronikusan szerkeszthető szöveggé alakítani. A fejlesztés eredményeként kifejlesztett szolgáltatás hozzáadott értéke az okostelefon, mint új típusú platform szolgálatba állítása, amely olcsón, könnyen és univerzálisan használható. Nem igényel telepített infrastruktúrát, így lehetővé teszi a gyorsabb és pontosabb adatbevitelt, felváltva ezzel a jelenleg sok esetben papír alapú, manuális adatrögzítést. Az Android alapú mobil applikáció segítségével a felhasználók egyszerűen rögzíthetik a vonatok szükséges adatait, melyeket a központi szolgáltatás felé továbbítanak.
A fejlesztés megvalósítására a cég balatonvilágosi telephelyén került sor. A projekt 2021. szeptember 2-án sikeresen lezárult és elkészült a pályázatban vállalt, Mobil eszköz alapú integrált vasúti teherkocsi követési információs rendszer.
A fejlesztésnek köszönhetően a korábbi munkahelyek megőrzésén túl további 7 új munkahely létesülhetett.