A METRANS Csoport több mint 40 millió eurós beruházásában új intermodális konténerterminál alapkövét tették le szeptember 9-én Zalaegerszegen, amely várhatóan 2023-ban kezdi meg a működését, és 120 új munkahelyet teremt több lépcsőben. A projekt létrejöttét a magyar állam csaknem 4 milliárd forint összegű beruházásösztönzési támogatással segíti elő. Az új létesítménynek köszönhetően a zalai megyeszékhely nagyjelentőségű nemzetközi logisztikai csomóponttá fejlődhet a jövőben.
Az alapításának 30. évfordulóját idén ünneplő METRANS Csoport a Hamburger Hafen und Logistik AG (HHLA) intermodális – azaz a vasúti és közúti áruszállítást összekapcsoló – szállítmányozással foglalkozó leányvállalata. Vasúti rendszerével és konténertermináljainak nemzetközi hálózatával már több mint 10 európai országban szolgálja ki az áruszállítási igényeket. A vállalat ezen a területen Európa piacvezetői közé tartozik. A METRANS Csoport társadalmilag felelős vállalatként küldetésének tekinti a karbonsemleges, zöld logisztika megteremtését is, amelynek eléréséért a HHLA anyacéggel közösen 2019-ben stratégiai környezetvédelmi programot indított.
Első saját tulajdonú magyarországi konténerterminálját a METRANS 2017-ben nyitotta meg Budapesten, Csepelen. Az elmúlt évek dinamikus növekedése és pozitív tapasztalatai alapján döntött úgy a cég, hogy egy újabb logisztikai terminált létesít Magyarországon, ezúttal Zalaegerszegen.
„Arra számítunk, hogy az adriai korridor kiemelt kereskedelmi útvonallá fog válni a következő években, és ebben Zalaegerszegnek kulcsszerepe lesz. A beruházásunk révén Zalaegerszeg várhatóan nagyjelentőségű logisztikai csomóponttá fejlődik a jövőben” – hangsúlyozta az ünnepélyes alapkőletételen elmondott beszédében Kiss Péter, a METRANS Csoport elnök-vezérigazgatója.
„A zalaegerszegi beruházás különösen fontos a HHLA számára, nemcsak a trieszti tengeri kikötővel való kapcsolat, hanem a délkelet-európai áruforgalom bővülése miatt is. Az új terminál Magyarország logisztikai csomópontként betöltött szerepét is tovább erősítheti Európa szívében. Ez egy igazi win-win szituáció, a sikeres páneurópai együttműködés mintapéldája vállalatunk és a magyar kormányzati, önkormányzati szereplők között” – emelte ki zalaegerszegi beszédében Angela Titzrath, a HHLA elnöke.