A világjárvány következtében a hazai logisztikai ágazat emelkedő pályán van, állítja Szabó Gábor, aki a vállalkozását is a pandémia nyertesei közé sorolja. Ugyanakkor az eredményeket nem adják ingyen, az Indián-Sped csapatának is rengeteget kell dolgozni a sikerért, aminek másik záloga a megbízók hozzáállása.
– Tapasztalja még a fuvarpiacra régóta jellemző árversenyt?
– A fuvardíjak változatlanul nyomottak, de ezen igazából nincs mit morfondírozni, együtt kell élni ezzel a helyzettel, és a lehető legtöbbet kihozni belőle. Az alkalmazkodás mellett meg kell találni azokat a kicsi pluszokat, amelyek a meglévő ügyfeleket továbbra is a velünk való együttműködésre ösztönzik, vagy a még partneri körön kívüli megbízókat hozzánk „sodorják”. Ha a szolgáltatásaink minőségében ki tudunk tűnni a konkurens cégek közül, akkor álljuk a sarat az éles fuvarpiaci versenyfutásban, még akkor is, ha egyes megbízások esetében az áraink valamivel magasabbak. Immár 16 év szakmai tapasztalattal a hátam mögött bátran kijelenthetem, az ügyfelek többsége igenis a megbízható, korrekt, pontos, gyors és színvonalas szolgáltatást nyújtó fuvarozókat, szállítmányozókat keresi. A stabil megbízói körünk minden ártárgyaláson jó ajánlólevél.
– A digitalizáció területén is tartják a lépést a konkurenciával?
– Ezen a fronton nagyot léptünk előre. Egyrészt egy tavalyi sikeres pályázat során 7 laptopot vásároltunk az irodai munka megkönnyítése és felgyorsítása érdekében, a legújabb szoftveres fejlesztésünknek köszönhetően pedig minden ügyfelünk tudja követni a szállítmányát. A Track & Trace névre hallgató küldemény- és járműkövető funkció eddig választható kategóriában szerepelt a szolgáltatási portfóliónkban, de ma már kifejezetten igyekszünk rábírni a megbízóinkat ennek használatára. Ugyanígy járunk el az elektronikus szállítólevél esetében, a járvány veszélyeire is figyelemmel egyre több partnerünk választja ezt az egyébként rendkívül innovatív megoldást, amely dokumentumon időbélyeget és GPS-koordinátát is tudunk szolgáltatni részükre. A kevesebb papírmunka nekünk is kisebb adminisztrációs ráfordítást jelent, így alacsonyabb költségszinten tudunk dolgozni.
– A jármű- és szállítmánykövetés már régóta gyakorlat a szakmában. Miért számít ez jelentős fejlődésnek az Indián-Sped életében?
– A futárszolgálatok valóban hosszabb ideje alkalmazzák a csomagkövetést, de hozzájuk hasonlóan ma már mi is képesek vagyunk arra, hogy előre értesítsük a címzetteket a küldeményük érkezésének várható időpontjáról. Mivel a gépkocsivezetők telefonszámát is megadjuk a megrendelőknek, így a diszpécserünk helyett közvetlenül a sofőrt hívhatják a szállítás teljesítésével kapcsolatban. Mindez a megbízók szempontjából is előnyös, hiszen az általunk generált jelszóval a programunkba belépve bármelyik dokumentumot letölthetik, meg tudják nézni, hogy merre jár az árujukat szállító autó, mikor érkezik meg a küldeményük a rendeltetési helyére. Tehát rengeteg adminisztrációs feladat átkerült a digitális térbe, amit a partnereink rendkívül pozitívan fogadtak. A következő lépés ezen a területen egy olyan megoldás bevezetése – terveink szerint még ebben az évben –, amelyik mobiltelefonon keresztül is elérhetővé teszi a programunkat. Emellett a raktárkapacitás fejlesztése is napirenden szerepel, amit szintén a digitalizáció jegyében szeretnénk megvalósítani.
– Netán egy önálló telephelyen?
– Kedvező áron megvásároltam egy 1 hektáros telket, de igazából még nem döntöttem el, hogy vajon ez lenne-e az ideális helyszíne a telephelyünknek. Azon is gondolkodom, hogy mennyi energiát érdemes erre a projektre fordítanom, mert semmiképp nem szeretnék bekerülni egy mókuskerékbe, ahonnan aztán nehéz a kiszállás. Márpedig én kényelmesebbé akarom tenni a saját és a családom életét, és nem biztos, hogy egy önálló üzemeltetésű telephely ebbe az irányba hatna.
– Vagyis bérlemény egyenlő kényelem?
– Az egyik megbízóm mondta, hogy azért ajánlja másoknak is a mi cégünket, mert az ügyvezető-tulajdonos nap mint nap az irodájában ül, figyeli az eseményeket, mindenen rajta tartja a szemét, a felmerülő problémákat azonnal próbálja megoldani. Nem tudom, hogy a saját telephellyel mekkora terhet vennék a nyakamba, tudnám-e ennyire a piac ütőerén tartani a kezemet, amit az ügyfelek – a fenti vélemény szerint – megbecsülnek. Ahhoz, hogy a mókuskerék-szindrómát elkerüljem, már most is igyekszem néhány feladatot ledelegálni a munkatársaimnak, szabadabb kezet adni nekik bizonyos döntésekben.
– Hány éve figyeli nap mint nap a piac rezdüléseit?
– 2005-ben alapítottam az Indián-Spedet, ma körülbelül 50 embernek adok munkát. Úgy érzem, hogy megvan bennem az az elszántság és erő, amivel hosszú távon biztosítani tudom a vállalkozás fennmaradását és kollégáim boldogulását.
– Ezért (is) bővítette néhány hete a járműparkot 12 új furgonnal?
– Persze, 5 ponyvás, 6 dobozos és 1 hűtős furgon érkezett a céghez, amelyeket a belföldi áruterítésben használunk, így most 50 autóból áll a flottánk. Ezzel a beruházással is azt szeretnénk üzenni a piacnak, partnereinknek, hogy az Indián-Spedre továbbra is számíthatnak, mint a logisztikai ágazat szorgos hangyáira.
– A hűtős felépítmény abszolút kuriózum a cégnél. Miért volt szükség ilyen szállítóeszközre?
– Ez a legelső hűtős autónk, amit úgy vásároltunk, hogy még nincs rá fuvarfeladat, azonban már több cég is megkeresett hűtöttáru-szállítási munkával. Egy felkészült gépkocsivezetőt szeretnék felvenni erre a furgonra, aki nagy tapasztalattal rendelkezik ebben a speciális szegmensben. Ha a várakozásainknak megfelelően, gazdaságosan tudjuk üzemeltetni az autót, akkor természetesen a második vagy akár a harmadik ilyen eszköz beszerzésén is elgondolkodom majd. A furgonok mellett jól teljesít a 2 darab 24 tonnás és a 4 darab 12 tonnás tehergépkocsink is, sokat hozzátesznek a cég eredményes működéséhez.
– Illetve a rajtuk dolgozó kollégák…
– Valóban, le a kalappal az összes munkatársam – a gépkocsivezetők és az adminisztrációs feladatokat végzők – előtt, az ő hozzáállásuk nélkül nem tudnánk minden évben egy kicsit fejlődni. Ahogy mondani szoktam: kis lépésekkel haladunk előre, lassan, de biztosan bővítjük a tevékenységünket, folyamatosan szem előtt tartva az ügyfeleink érdekeit, elvárásait. Az irodában állandó csapattal dolgozom, a sofőrök között pedig még bőven egészséges mértékű, kezelhető a fluktuáció. A munkaerő-felvételnél három dolog dönt: a hozzánk jelentkező alkalmassága és elkötelezettsége a cég és a fuvarozás iránt; az őt egy–két napig kísérő, betanító kollégám véleménye; valamint az, hogy nekem szimpatikus-e. Úgy néz ki, az új autókra megtaláltam a megfelelő gépkocsivezetőket, akik lelkesek, megbecsülik a munkahelyüket. Bízom benne, hogy hosszabb távon is be tudnak illeszkedni az Indián-csapatba. Velük kiegészülve és az ő szakmai tudásukra is építve húzzuk tovább a vállalkozás szekerét.
– Hogyan összegezné az elmúlt bő egy évet az Indián-Sped szempontjából?
– A hazai logisztikai ágazat egyértelműen emelkedő pályára került a világjárvány következtében, véleményem szerint a piaci szereplők többsége inkább nyertese a válságnak, semmint vesztese. A saját vállalkozásom szempontjából azt mondhatom, hogy aggodalommal és félelemmel induló, de a cég eredményességét tekintve folyamatosan bővülő 16 hónapot hagytunk magunk mögött. Ugyanakkor ahogy növekedtünk, úgy sűrűsödtek a problémáink, annyival több kihívást kellett kezelnünk. Kollégáimmal rengeteget dolgoztunk, és sikerült is megragadni azokat a lehetőségeket, amelyek az Indián-Spedet is a pandémiából profitáló cégek közé emelték.
– Egyetlen megbízó sem hagyta el az Indián-tábort?
– Kifogástalan a kapcsolat a megbízóinkkal. Összességében még növelni is tudtuk a megbízóink számát, de minimális lemorzsolódás azért volt. Érdekes, hogy aki nem kívánt velünk tovább dolgozni, az is jó véleménnyel ment el. Elismerte a munkánkat, de őszintén megmondta, hogy másra van szüksége. Szakmai barátsággal váltunk el. A NavigátorVilág hasábjain keresztül szeretnék köszönetet mondani azoknak a partnereinknek, akik mindvégig kitartottak mellettünk. Az ő hozzáállásuk sokat segített, hogy ne sodorjon el bennünket az ár.
Dékány Zsolt