Már fújdogálnak egy újabb gazdasági válság szelei, azt azonban egyelőre nem lehet megmondani, hogy a huzat mikor csapja be az ajtót. Ez a gondolat állt a NavigátorVilág Expo nyitó kerekasztal-beszélgetésének a középpontjában, amelynek résztvevői (képünkön balról jobbra) Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója, Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének docense és Feledy Botond, a Társadalmi Reflexió Intézet vezetője, moderátora pedig dr. Simon András egyetemi oktató, kommunikációs szakértő volt.
– 2008 őszén volt az utolsó nagy gazdasági világválság legsötétebb időszaka, és sokan ma is hasonló jeleket látnak a világban. Jön-e újabb gazdasági armageddon?
Ugrósdy Márton (U. M.): – Lesz válság, de nem tudjuk, hogy mikor. Más a helyzet, mint 11 évvel ezelőtt, mert még jobban globalizálódott a világ, és így nehezebben lehet felbecsülni a hatásokat. Pedig már 2008-ban is összefonódtak a globális értékláncok, a pénzügyi szektor, miközben a tőzsdén jelentős automatizáció ment végbe. Ma a tőzsdei kereskedés nagyobb része algoritmus és nem ember, ami egy esetleges válság lefolyásának gyorsasága kapcsán komoly kérdéseket vet fel. Szoktam mondani: lehet, hogy a következő válságnak azelőtt vége lesz, hogy észrevennénk, mert a számítógépek lemeccselik egymással a tőzsdei árfolyamokat. Érdemes figyelni a nagyhatalmakra, Kínára különösen. Magyarország és a hasonló országok számára nem biztos, hogy kedvező az a megközelítés, amit az Amerikai Egyesült Államok a globális szabadkereskedelemmel kapcsolatban jelenleg képvisel, de adott esetben új lehetőségeket is tud nyitni.
Feledy Botond (F. B.): – Három társadalomtudósnak kellene jósolnia egy esetleges válságról, miközben nem sikerült eltalálni a Brexitet, a legutóbbi USA-beli elnökválasztás kimenetelét, és most itt van előttünk az elmúlt 100 év legkiszámíthatatlanabb brit választása. Igen, közeledik a válság, sok egyéb ok mellett azért, mert 2008 óta nem sok mindent sikerült kijavítani azokból a strukturális hibákból, amelyek az akkori krízishez vezettek.
Salát Gergely (S. G.): – Azt nem különösebben nehéz megjósolni, hogy valamikor lesz válság, ugyanakkor másképp kell majd kezelni, mint az egy évtizeddel korábbit. Nem lesz olyan húzóország, húzógazdaság, mint 2008-ban Kína volt, ami segített a világnak viszonylag gyorsan kilábalni a válságból, hiszen most a kínai gazdaság is lassul, és egyelőre nem látszik, hogy ki léphetne a helyére „megmentőként”.
– Tanult-e bármit a világ a 11 évvel ezelőtti történésekből, illetve milyen folyamatok gyorsítják az újabb válság közeledését?
U. M.: – A kormányok politikához való hozzáállása és ennek az ideológiai háttere jelentősen nem változott. Az előző válság erősen megkérdőjelezte a neoliberális gazdaságpolitika alapelvét, a piac mindenhatóságába vetett hitet; bebizonyosodott, hogy a piac nem tökéletes. Viszont még mindig nem elfogadott széles körben az a gondolkodás, hogy az államnak is lehet szerepe a gazdaság irányításában, akár szabályozásban, a jogi és egyéb keretrendszerek megteremtésében, akár a gazdaság működtetése és a társadalom jóléte szempontjából fontos és szükséges közszolgáltatások biztosításában. 2008 tanulsága éppen az, hogy e tekintetben a piacban nem lehet megbízni, tisztán profitalapú megközelítéssel nem feltétlenül lehet jobban kezelni egy gazdasági krízishelyzetet.
F. B.: – Van egy társadalmi bizonytalanság, a társadalmi egyenlőtlenségek 2008 óta sokkal inkább fokozódtak, mint az azt megelőző évtizedben, és ezt a politika is ki tudja használni.
– A kínai–amerikai kereskedelmi háború vagy a Brexit milyen hatással lehet a világgazdasági folyamatok alakulására?
S. G.: – Ezek csak tünetei a mélyben zajló folyamatoknak, egyik sem ok, hanem következmény. Kína felemelkedése természetes módon hozta magával a nagyhatalmi vetélkedést az USA-val, hiszen ez évezredek óta így van: ha egy domináns hatalom mellé felnő egy másik, azok idővel óhatatlanul összekapnak a világ vezető szerepéért. Ennek a vetélkedésnek az első csörtéjét látjuk most, ami kereskedelmi háború formájában és Trump elnök Kína-ellenes retorikájában jelenik meg. Valóban, a társadalmi megosztottság szintén hozzájárul a mai bizonytalan világgazdasági és világpolitikai helyzethez.
F. B.: – Érdekes jelenség, hogy amíg az USA-ban a nagyvállalatokkal szembeni növekvő elégedetlenség figyelhető meg, addig Európában globálisan is versenyképes nagyvállalatok létrehozása a cél.
– A közelgő válság keményebb lesz az előzőnél?
F. B.: – Nagyobbak a kockázatok, nehéz megjósolni, hogy mi lesz, ha valóban beüt a válság. Nem világos az egyes rétegek közötti összefüggés, kiszámíthatatlan, hogy mely szektorokba gyűrűzik át a hatása. Ezért izgalmasabb és félelmetesebb is az egész.
U. M.: – Sok olyan területről beszélünk, amit az emberek jórésze nem is ért, ezért nehezebb lesz menedzselni egy esetleges válságot. A másik ok az összefonódottság. Ha még Brüsszel sem tudta annak idején kezelni a görög adósságválságot, ami pedig egy térben, időben és pénzben viszonylag körülhatárolható történet volt, akkor egy globális világválságot ki tudna kezelni?
S. G.: – 2008-ban még mindenki hitt a piac mindenhatóságában, azóta viszont változott annyit a világ, hogy sokkal elfogadottabbá vált az állami beavatkozás.
F. B.: – A nemzetállami gondolat – a globális szint helyett a kisebb egységekre koncentrálás – egyre markánsabban jelentkezik Európában. Bármikor jön a válság, azt arra kellene felhasználni, hogy megerősítjük az Európai Uniónak azokat a falait, ahol ez szükséges.
– Van esély arra, hogy Magyarország olcsóbban ússza meg a következő válságot, mint általában a világ? A hazai gazdaságpolitika védettebbé teszi az országot a negatív folyamatokkal szemben, vagy a kitettségünk nem változott?
S. G.: – Magyarország továbbra is a világ egyik legkiszolgáltatottabb, legexportorientáltabb, leginkább függő gazdasága, tehát esélyünk sincs kimaradni a válságból. 2010 óta az export súlya nőtt, ami nem biztos, hogy baj, de az biztos, hogy növelte a függőségünket. Ami védettebbé tesz bennünket, hogy legalább van egy cselekvőképes kormányunk; 2008-ban ezzel is komoly problémák voltak.
U. M.: – Mögöttünk van az Európai Unió intézményi súlya, pénzügyi rendszere, a koordináció a gazdaságpolitikában, az 550 milliós Közös Piac, amelynek előnyeit úgy tudjuk kamatoztatni, hogy közben nem kell viselni az eurózóna-tagsággal járó terheket, költségeket. A kormánynak így van egy döntési és cselekvési szabadsága, amit ki lehet használni az alapkamat meghatározásakor, a hitelfelvételeknél, a fiskális és monetáris politika összehangolásánál. Ha a kormány és a Magyar Nemzeti Bank között politikai egység van, ez egy válság idején, amikor gyorsan kell dönteni, előnyt jelent.
F. B.: – Ha az EU bukik, minden tagország közösen „megy a levesbe”, függetlenül attól, hogy az eurózóna tagja vagy sem. Ami aggodalomra adhat okot, az a jelenlegi berlini helyzet, hiszen Németországban ma nincs egy ütőképes szövetségi kormányzat, és nem is látszik, hogy mikor lesz. Ez pedig hazánk és általában a visegrádi négyek számára sem jó hír.
– A szállítmányozó-, fuvarozó-, logisztikával foglalkozó cégeknek mit jelent, hogy közeledik a válság?
S. G.: – A kínai Új Selyemút (Egy övezet, egy út) projekt célja Eurázsia két végének összekötése infrastruktúra-fejlesztésekkel, ami néhány évtized alatt alapjaiban formálhatja át a logisztikai iparág működését, a kereskedelmi útvonalak ma ismert hálózatát, és megvalósulhat a kínaiak „Minden út Pekingbe vezet” víziója. Olyan technikai, technológiai fejlődés várható – lásd mesterséges intelligencia és önvezető autók –, ami 10–20 éven belül meglepetésszerű változásokat hozhat, és ezekre a logisztikai vállalkozásoknak el kell kezdeni a felkészülést.
– Tudnának-e receptet adni a közeledő válság hatásainak mérséklésére?
U. M.: – Arcátlanul előre kell menekülnünk, nem kell félni attól, hogy adott esetben a kínaiaktól lessünk el korszerű technológiákat. Nem szabad veszni hagyni egy jó kis válságot – tartja a mondás. Sok átalakulásra ez jó kifogás lesz, amiket egyébként is meg kellene lépni. Automatizálni kell, felmenni a felhőbe, gondoskodni az infrastruktúrák megfelelő védelméről, és át kell ugrani olyan fejlődési lépcsőfokokat, amelyek most még átugorhatatlanoknak tűnnek.
F. B.: – Geopolitikai értelemben is ki kell terjeszteni a portfóliót, nem egy útvonaltól függeni.
S. G.: – Az előremenekülést és az óvatosságot tudnám javasolni, különösen a hitelfelvételeknél, nehogy úgy érje a magyar gazdaságot és a magyar embereket egy újabb válság, ahogy 2008-ban.
