Új félpótkocsis terminál nyílt Csepelen – interjú Fábián Zoltánnal, a Mahart Container Center (MCC) ügyvezetőjével

Az intermodális forgalom kisebb-nagyobb megingásokkal való bővülése folyamatos fejlesztési kényszerbe hozza a kikötői és a szárazföldi terminálokat, ám helyhiány miatt ez nem mindig könnyű. A csepeli szabadkikötőben azonban mód nyílt az intermodális kapacitások bővítésére, sőt, még a terminálra érkező teherautók is új parkolóhelyet és behívórendszert kapnak a közeljövőben, ami tervezhetőbbé…

Egyenlőségen alapuló, befogadó és sokszínű munkakörnyezet – beszélgetés Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Csoport HR-igazgatójával, Tóth-Patai Krisztina ESG-ért felelős igazgatóval és Varga Dorottya marketing- és PR-vezetővel

A Waberer’s kezdeményezésére kiadónk tavaly és idén is meghirdette a pályázatot Az év női logisztikusa címre, amelyet többéves szakmai és vezetői gyakorlat birtokában a logisztikában sikeresen tevékenykedő, a jelölő cég/munkatársak által is nagyra tartott kolléganő nyerhet el. A díj nemcsak egy elismerés, hanem erős motiváló üzenetet is hordoz: a Waberer’s…