A Volánbusz felkészült a piacnyitásra

A Volánbusz 2024. szeptember 30-án határidőre benyújtotta ajánlatát a Nemzeti Koncessziós Iroda országos, autóbuszos közszolgáltatásra vonatkozó pályázatára. A kiíró érvényesként fogadta be a pályázatot. A társaság évek óta tudatosan – mások mellett a szolgáltatások fejlesztésével, a járműállomány megújításával és egy hatékonyabb, integrált szervezeti struktúra kialakításával – készült a versenyhelyzetre. A…

Nemzetközi díjjal tüntették ki a Prolant

„UNIFE SME Award” díjjal tüntették ki a Prolan Zrt.-t a 14. InnoTrans nemzetközi közlekedéstechnikai kiállításon, Berlinben. Az Európai Vasúti Ipari Szövetség (UNIFE) első ízben írt ki pályázatot a kis- és középvállalkozások számára innováció és társadalmi felelősségvállalás kategóriákban. A szövetség, amelynek tagjai az európai piac 84 százalékát, a globális vasúti piac…

Még az idén megkezdődnek a partfalépítési munkálatok a trieszti magyar kikötőben – interjú Kiss-Parciu Péterrel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárával, valamint Garai Péterrel, az Adria Port Zrt. vezérigazgatójával

Az elmúlt időszakban újra bekerült a közbeszédbe a Trieszti Kikötőben épülő magyar terminál. Ehhez alapot szolgáltatott a kikötői hatóság közleménye a terminál melletti hajózási korlátozásokról. A terminál fejlesztéséért felelős projektcég vezérigazgatóját és a beruházásért felelős helyettes államtitkárt kérdeztük a fejleményekről. – Mi történik a trieszti kikötőben? Garai Péter (G. P.):…