Mesterséges intelligencia, automatizálás, kibervédelem – beszélgetés Tobak Tamással, a Waberer’s Nyrt. IT-igazgatójával

A Waberer’s Csoport jelenlegi stratégiája – miszerint 2027-re a közép- és kelet-európai régió meghatározó komplex logisztikai szolgáltatójává válhat – jelentős kihívásokat és feladatokat határoz meg az informatikai részlege felé is. Kis túlzással ma már nincs olyan projektje a társaságnak, aminek ne lenne ilyen vonzata. Tobak Tamás IT-igazgató szerint a folyamatok…

Logisztikai stratégiára lenne szükség!

A Szállítmányozás 2023 szakmai konferencia speditőr kerekasztal-beszélgetésének (képünkön balról jobbra) a moderátor, Bándy Zsolt, a NavigátorVilág kiadójának igazgatója mellett résztvevője volt Lányi Márton, a Magyar Szállítmányozók Szövetségének elnöke, a Kühne + Nagel Magyarország ügyvezetője, Kossuth József, a Budapest Airport cargoigazgatója, Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője és Kovács Gábor, a…

Fenntartható flottacsere a DAF-fal

A HOYER, a folyékony termékek logisztikai megoldásainak nemzetközi piacvezetője 165 DAF XG 480 4×2 vontatóval újítja meg flottáját. A következő hónapokban leszállított tehergépkocsikat Európa-szerte használják majd. Minden jármű a DAF legújabb fejlett vezetéstámogató rendszereinek (ADAS) teljes körű csomagját tartalmazza. Az 1946-ban Hamburgban, Németországban alapított HOYER jelenleg globális piacvezető a folyékony…

Nem 2023 volt a legfényesebb év

A NavigátorVilág kiadója Budapesten rendezte meg a hagyományos éves speditőrfórumát, a Szállítmányozás 2023 konferencia és kiállítás eseményét. A nyitóelőadásban Lányi Márton, a Magyar Szállítmányozók Szövetségének (MSZSZ) elnöke modalitásonként értékelte 2023 szállítási teljesítményeit. Valószínűleg egyik sem érezheti magát az év nyertesének, bár a raktárlogisztikának van egy tehetetlensége, ott később kezdtek jelentkezni…

A nehéz időkben is számíthatnak egymásra a fuvarozók – interjú Veres Balázzsal, a Supernova Intertrans ügyvezető igazgatójával és Csikós Gergely gazdasági igazgatóval

A Supernova Intertrans Kft. tavaly példamutató összefogás élére állt egy SMA-1-es betegséggel diagnosztizált kisfiú érdekében. Erről és a fuvarozókat érő kihívásokról kérdeztük a cég vezetőit. – Mennyire volt eredményes esztendő 2023 a cég működése szempontjából?   Veres Balázs (V. B.): – Az elmúlt évben is új járműveket szereztünk be: 65 új…

Élesedő versenyhelyzetben beruházásokkal növeli kapacitásait a csepeli Mahart-terminál – beszélgetés Fábián Zoltánnal, a MAHART Container Center ügyvezetőjével

Az elsősorban a csepeli Szabadkikötőben működő MAHART Container Center (MCC) életét alapvetően határozza meg az intermodális szolgáltatások iránti kereslet bővülése. Az üres konténereknek depót nyitottak Ferihegyen, a daruzható félpótkocsik kezelésére újabb területet béreltek ki a Szabadkikötőben, míg a konténerkezelés gyorsítására bakdarut építenek. – Hogyan alakult a terminál forgalma 2023-ban? –…

Idén is indokolt a kompenzáció és a támogatás – interjú dr. Kovács Imrével, a Rail Cargo Hungaria vezérigazgatójával

Állami szerepvállalás nélkül nem valósítható meg a vasúti árufuvarozás részarányának elvárt növelése – nyilatkozta lapunknak dr. Kovács Imre, aki a közelmúltban ismét átvette az operatív irányítást a Rail Cargo Hungaria (RCH) élén, emellett az ÖBB-Holdingban is dolgozik. – Hogyan erősíti egymást a két szerepkör? – Öt évig dolgoztam a Rail…

Zöld úton Budapest: új trolikat szerezne be a BKK

Folytatná a Fővárosi Önkormányzat és a BKK a budapesti járműparkfejlesztést, amelynek köszönhetően tovább javulhat a fővárosi közösségi közlekedés színvonala. Ennek érdekében a BKK megteremtette a lehetőségét annak, hogy ha rendelkezésre állnak a szükséges források, korszerű, környezetbarát, alacsony padlós trolibuszok érkezzenek a fővárosba. Az új, önjáró üzemmódra is képes járművek a…