Digitalizációért kiáltó folyamatok a magán-vasúttársaságoknál

A vasúti informatika területén 30 éves múltra visszatekintő Rail Navigator Kft.-nek a kisujjában van mindaz a tudás, amire ebben a szektorban szüksége lehet egy vállalkozásnak. A cég megalakulását és az általuk kínált digitális megoldásokat, fejlesztéseket Kardos Tibor ügyvezető igazgató mutatta be a NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencián. A Rail Navigatort…

„Belföldi áruterítés kapcsán csak a közút jöhet szóba” – beszélgetés Krunity Milánnal, a Dreher Sörgyárak Zrt. logisztikai vezetőjével

Belföldön alapvetően fuvarozókkal dolgoznak együtt, kis-, közepes és nagyvállalkozásokkal is kapcsolatban állnak, de adott esetben szállítmányozókkal is együttműködnek, mondja Krunity Milán. A Dreher Sörgyárak Zrt. logisztikájáért negyedik éve felelős szakember szerint egy szolgáltatócég akkor lehet a társaság partnere, ha megbízható, rugalmas, versenyképes árat ad, és valódi partneri kapcsolatot tud kialakítani…

A digitalizáció a túlélés záloga

Habár közszolgáltató cég, működésében és üzleti felfogásában a versenyszférához áll közelebb a VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. (VPE). Mottójuk, illetve missziójuk, hogy ha bárki nyer ezen a piacon, akkor a piac egésze is nyer, és ha a piac egésze nyer, akkor a klímavédelem is nyer. Az elmúlt év történéseit és tendenciáit…

Egy árérzékeny piac logisztikai kihívásai – interjú Csonka Endrével, az Első Pesti Malom Zrt. vezérigazgatójával

A különböző gabonák és az azokból készült késztermékek mint nagytömegű és viszonylag alacsony értékű áruk komoly kihívást jelentenek a logisztikai szakemberek számára, annak ellenére, hogy napjainkban az értékük soha nem látott mértékben emelkedik. A világ árutőzsdéinek meghatározó szereplői a különböző gabonák, így természetesen a malomipari cégeknek napi szinten kell követniük…

Gondolatok a félpótkocsik vasúti fuvarozásáról

A Waberer’s budapesti és bécsi indulásokkal a Ruhr-vidékre, illetve Hollandián keresztül Nagy-Britanniába már rendszeresen szállíttat vasúton félpótkocsit. E fuvarozási mód szűk keresztmetszetei már látszanak, a megoldásuk azonban jelentős infrastruktúra-beruházásokat is feltételez. Tóth Szabolcs, a Waberer’s International gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese, illetve Hernád Ágnes, a Rail Cargo Operator – Hungaria ügyvezető…

„2024 elején kezdjük az e-teherautók sorozatgyártását” – beszélgetés Alexander Vlaskamppal, az MAN elnök-vezérigazgatójával

Az MAN idén februárban bemutatta az új elektromos tehergépkocsi prototípusát, melynek sorozatgyártása az eredetileg tervezettnél egy évvel korábban, 2024 elején kezdődik. A német haszonjárműgyártó cég elkötelezett az e-mobilitás irányában, már javában készülnek az akkumulátorcsomagok is az elektromos járművek teszteléséhez. Ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb szabású kutatásokat végez a hidrogénalapú mobilitás…

Kihívások, megoldások vasútvállalati szemmel

Milyen lehetőségei vannak a vasúti árufuvarozóknak és szállítmányozóknak a magas energiaárak és az ukrajnai háború árnyékában? Grébner Melinda, a Petrolsped kereskedelmi vezetője moderálásával erről beszélgetett a NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencián Juhász Péter, a VTG Rail Logistics Hungaria ügyvezető igazgatója, Katona László, az MMV vezérigazgatója, Skierniewski Bogoslav, a PKP Cargo…

2020/4

A Vasúti Vezetékvilág 2020/4-es lapszáma IDE KATTINTVA letölthető pdf formátumban!   Tartalom Andó Gergely CSAK EGY SZÓRA… Az ördög a részletekben… – azaz hogyan vonatozzunk a Körvasúton? Eged Krisztián Hőnfutásjelző berendezések központi felügyelete: PHOENIXCMS Balla László D55 állomások felújítása a pécsi Biztosítóberendezés Főnökség területén Miklós Pál Nem mindegy, milyen egy…