Az első épület és a repülőgépek kiszolgálására használt forgalmi előtér januári átadása óta üzemel a BUD Cargo City névre keresztelt légiáru-kezelő komplexum a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A világszínvonalú logisztikai központ – amely a koronavírus-járvány okozta jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is teljes kapacitással üzemel – a második épület elkészültével és…
Hónap: 2020 április
Ingyenes navigációs eszközökkel és járműkövetés-szolgáltatással segít a WebEye
A járvány miatt kialakult helyzetben sok területen még fontosabbá vált a hatékony áruszállítás, hogy senkinek ne kelljen az alapvető ellátásban hiányt szenvedni. A WebEye a járműkövetésben szerzett közel két évtizedes tapasztalatával szeretne segítséget nyújtani ebben helyzetben, ezért most ingyen teszi elérhetővé a járműkövetés szolgáltatását és a kapcsolódó eszközöket olyan cégek…
Megérkezett az idei első közvetlen kínai konténervonat Budapestre
Megérkezett Kínából az idei első, közvetlenül Magyarországra indított, Záhonyon keresztül közlekedő konténervonat a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK-re. A 40 vasúti kocsiból álló szerelvény Jinan városából hozott többek között egészségügyi védőfelszereléseket, maszkokat, kesztyűket, tisztítókendőket és más eszközöket. A Rail Cargo Operator – Hungaria kezelésében közlekedő vonat a szárazföldi Selyemúton…
A koronavírus-járvány hatása a szállítmányozásra
A szállítmányozási szektor 10–30 százalékos visszaesését tapasztalják az iparág szereplői idén áprilisban a tavalyi adatokhoz képest. A Magyar Szállítmányozók Szövetsége kérdőíves felmérésében arra volt kíváncsi, hogy tagjai mit tapasztalnak a nemzetközi járványhelyzet szállítmányozási piacot érintő hatásaiból. A kérdőív kitért arra is, milyen hosszúra teszik a talpra álláshoz szükséges időt. A…
A Deutsche Post DHL Group 2020-as eredményei és tervei a világjárvány tükrében
A koronavírus-járvány terjedése váratlan kihívásokat tartogat a társadalom és a gazdaság számára. Az egészségügyi és élelmiszer-szállítmányok kézbesítése kiemelt fontossággal bír a jelen helyzetben. A Deutsche Post DHL Group globális hálózata és több, mint 550 ezer alkalmazottja segítségével biztosítja, hogy ezek a küldemények is eljussanak a világ bármely pontjára. Széleskörű földrajzi…
Generációváltás a Dachser igazgatótanácsában
Burkhard Eling 2013-ban csatlakozott a Dachser igazgatóságához pénzügyi igazgatóként (CFO), 2021. január 1-jétől a családi tulajdonban lévő cég új vezérigazgatójaként (CEO) tevékenykedik majd. A Dachser operatív vezetői tisztségeiben betöltött 31 év szoros együttműködés után Bernhard Simon vezérigazgató és Michael Schilling, a Road Logistics helyettes-ügyvezető igazgatója (COO) 2021-ben csatlakozik a logisztikai szolgáltató felügyelőbizottságához,…
Videóinterjú Szalma Botonddal a koronavírus-helyzet hatásairól
Csak ülök és kérdezek…. Egy tál rízst mindenki fog enni – ezt mondja Szalma Botond, aki volt már politikus, a MAHART vezérigazgatója, s most igazgat céget, vezet szövetséget és oktat egyetemen is. A hajózási és a logisztikai kérdéseket napjainkban nem csak a partvonalról, elméleti síkból ismeri, hiszen hajózási vállalkozása révén…