Fókuszban a helyi üzletek

Fókuszban a helyi üzletek

Ez a cikk a NavigátorVilág decemberi számában jelent meg.

Mozgalmas, mondhatni zaklatott időszakban, ez év nyarán érkezett a kínai hajóstársaság hazai képviseletének élére, amikor a globális piacon – többek között a COSCO-t is érintve – még javában tartott a hajóstársaságok konszolidációja, a helyi piacon pedig a vámjogszabályok szigorítása és alkalmazása révén az importkonténerek kiszolgáltatása drámaian lelassult. Gebhardt Tamással e mélyvíz próbajellegéről, hajtóerőkről és törekvésekről beszélgettünk.

– Hogyan vette az első akadályt?

– Magának a kialakult piaci helyzetnek természetesen nem örültem, ugyanakkor pár hónap távlatából visszagondolva – ha már így alakult – igyekeztem pozitívan állni a dologhoz, ugyanis ebben a kiélezett helyzetben sokkal jobban módom nyílt megismerni a cég működését, a helyi csapat teherbíró- és küzdőképességét, kreativitását, mintha nyugalmas állóvíz fogadott volna. Ráadásul az első hónapok fő feladata volt, hogy lehetőleg rövid időn belül új kollégákat találjunk a távozó munkatársak helyére, így összességében igazán hatékonyan tudtam integrálódni a társaság működésébe.

– A munkaerőfelvétel sem fogott ki Önön?

– Szerencsésnek gondolom magunkat, hogy referenciák révén gyakorlatilag pár hét alatt be tudtuk tölteni az üres pozíciókat, ami emellett külön öröm, hogy többéves hajós/szállítmányozói tapasztalattal rendelkező munkatársak csatlakoztak hozzánk. Ezt személyesen nagyon fontosnak tartom, mert az ügyfélkiszolgálás minőségéből nem engedhetünk, szeretném, hogy ez a képességünk továbbra is az egyik legfontosabb versenyelőnyünk maradhasson. Ugyanakkor készen álltunk arra, hogy olyan – számunkra – újszerű dolgokba is belevágjunk, mint az egyetemista gyakornokokkal történő együttműködés. Igazából minden versenytársunknak ajánlanám, és kérem is őket, hogy – a jövőt szem előtt tartva – lehetőségeikhez mérten vegyenek részt az utánpótlásképzésben. Kínai cég lévén (ld. keretben az 51. oldalon. A szerk.) a forgalmaink jelentős hányadát teszi ki a távol-keleti árutovábbítás, de az értékesítői vénámból adódóan a legfőbb személyes célom, hogy a lehető legnagyobb mértékben részt vegyünk a helyi résztvevőkkel, helyben kötött üzletekben is: már a 2018-as év végétől a legfontosabb törekvésünkké vált, hogy tovább növeljük a lokális megállapodások számát mind a szállítmányozó partnereinkkel, mind a régi és új közvetlen megbízóinkkal. Ennek megvalósításában pedig – a munkatársaim személyében – olyan minőségi szakembergárdára támaszkodhatom, amely képes kimutatható hozzáadott értéket teremteni az ügyfelek számára, legyen szó a megbízhatóságot garantáló, tapasztalt vagy akár az újszerű látásmódot biztosító, pályakezdő kollégákról. 2019-re vonatkozóan kész terveink vannak a helyi csapat további erősítésére és bővítésére, nagyon bizakodó vagyok az előttünk álló üzleti évvel kapcsolatban.

– Ez a fókusz tulajdonosi elvárás, vagy szabadkezet kapott benne?

– A cég menedzsmentje nagyon ambiciózus növekedési igényt támasztott, de ehhez személyi és számos stratégiai döntési kérdésben nagyfokú önállóságot biztosítanak. A hazai képviselet korábbi éveiben jelentős mértékben növekedett a cég forgalma, a China Shippinggel történő összeolvadás után egy magasabb „ligába” került a vállalat helyi szinten is. A növekedésben azonban látok – a távol-keleti forgalmakon túl – további lehetőségeket az említett helyi üzletek révén. Jelentős erőforrást fordítunk például az Adriatic-GreeceEgypt Express (AGX) szolgáltatás fejlesztésére, emellett szeretnénk jól szerepelni a nagy tendereken, és ne feledkezzünk meg az ausztrál piacról sem, ami véleményem szerint rejt még magában kiaknázatlan lehetőségeket!

– A COSCO-ról ma nem lehet úgy szót ejteni, hogy Pireuszt ne említenénk. Milyen szerepe van a görög kikötőnek az Önök életében?

– Pireusz fejlődését a korábbi pozícióim kapcsán (ld. keretben az 50. oldalon. A szerk.) már versenytársként és megbízóként is érdeklődéssel követtem nyomon, most pedig COSCO-színekben, a kikötő többségi tulajdonosát képviselve teljesen más oldalról látom az útvonal fokozatos épülését, térnyerését. Ebben az évben az eddig is meglévő exportvonalak mellett már rendszeres, jelentősebb volumenű, helyi megállapodású importforgalmakkal is büszkélkedhetünk – immár versenyképes módon, hiszen a keleti áruk viszonylatában a görög folyosó már valódi alternatívának bizonyul 4–7 napos tranzitidő előnyével. Törekvéseink fő eleme és kulcsa ügyfeleink nyitottsága és bátorsága, hogy hajlandók kipróbálni az újdonságként általunk kínált szolgáltatási lehetőséget. A magyar képviselet helyzetét nézve az export- és importvonataink számát a jövő év folyamán szeretnénk tovább emelni, reményeim szerint minél több helyi áruval a fedélzeten; jelen tudásunk alapján a piaci igény egyértelműen megmutatkozik ezen a területen.

 – Mi lesz tehát 2019 kihívása?

– A 2018-as teljesítményünket szeretnénk a várható piaci növekedést meghaladóan, 7–8 százalékkal túlszárnyalni. Szeretném, ha a jó szolgáltatási színvonalunk miatt minél többen választanák a pireuszi vonalat, meggyőződésem ugyanis, hogy egy megbízható pireuszi szolgáltatásnak helye van a kibővült hazai piacon. Ugyanakkor továbbra is szeretnénk a korábbiakhoz hasonló növekedést és sikereket elérni a koperi jelenlétünkön keresztül is. Egy motivált, egymást segítő csapat tagjaként a munkatársaimmal olyan üzleti megoldásokat kell keresnünk és találnunk az ügyfeleink részére, amelyek többletértéket nyújtanak számukra. Üzleti oldalról ugyanilyen fontosnak tartom a korrekt, etikus együttműködések kialakítását és folyamatos fenntartását, mert ez a közös távlatokban gondolkodás, a hosszú távú tervezés záloga. Úgy gondolom, ha a legjobb tudásunk, a magunknak felállított mércék szerint, egészséges önbizalommal végezzük a napi munkánkat – és persze adódik hozzá némi szerencse –, akkor a piaci jelenlétünk és részesedésünk a hazai vizeken is napról napra jelentősebb lesz. Ehhez megvan a tudásunk és az indíttatásunk, valamint rendelkezünk megfelelő alvállalkozói háttérrel, a tengeri szállítmányozási piac globális és egyben közép-kelet-európai szereplőjeként.

NÉVJEGY

Gebhardt Tamás a Veszprémi Egyetemen végzett műszaki menedzserként, szervezés-vezetés szakirányon, 2004-ben. Frissdiplomásként a Maersknél kezdte a pályafutását, a hajóstársaság M.I.S.E. (Maersk International Shipping Education) elnevezésű, kétéves, menedzsergyakornoki programjában, amely után sorra vette a szamárlétra fokait, vevőszolgálati és értékesítői feladatokat végezve. 2007–2009 között szintén Veszprémben, az immár Pannon Egyetemen MBA-oklevelet szerzett. A következő, mintegy tíz év során helyi értékesítési vezetői, majd ügyvezetői feladatokat látott el, legvégül egy, a régiós intermodális forgalmakért felelős termékmenedzseri pozícióban tevékenykedett. 2017 elején váltott szállítmányozói vonalra: a cargo-partner magyarországi telephelyén az FCL osztályt irányította. Ezt követően, ez év augusztusában érkezett a COSCO SHIPPING Lines magyarországi kereskedelmi képviseletének élére.

CÉGNÉVJEGY

A Cosco és a China Shipping is már a kilencvenes évek közepétől-végétől jelen volt a régiónkban, különböző ügynöki formában. Forgalom tekintetében mindig a Cosco volt sikeresebb, ami a szélesebb szervizportfóliónak volt köszönhető. Az igazi regionális és magyarországi áttörés egyértelműen ahhoz a mérföldkőhöz köthető, hogy a Cosco 2016 februárjában egyesült a China Shippinggel. A két állami cég összeolvadása után a sanghaji székhelyű COSCO SHIPPING Lines jól érzékelhetően megerősítette az iparági helyzetét, és közben tovább bővítette a szolgáltatási hálózatát.

Az Egy övezet, egy út projekt égisze alatt a COSCO SHIPPING Group több kikötő és szárazföldi terminál megvásárlására készül a következő években főleg Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában. A Cosco 2008 óta működtette az athéni Pireusz konténerkikötőt, 2016-ban pedig felvásárolta részvényeinek 67 százalékát, azzal az ígérettel, hogy 500 millió euró értékben felújítja a kikötőt. 2017-ben a mamutvállalat összesen 21 millió TEU-t szállított, ami a világon a 4. helyet, az ázsiai piacon az 1. helyet hozta meg számára. Idén bekebelezte az egyik legnagyobb riválisát, a hongkongi Orient Overseas Container Line-t (OOCL), 400 millió amerikai dolláros szinergiát célozva, azonban a két márkát önállóknak megtartva, saját értékesítésekkel, saját operációkkal. Ezzel a COSCO SHIPPING Lines a világ 3. legnagyobb tengeri szállítmányozási vállalatává lépett elő. Magyarországon a képviselet a 4. helyet tudhatja magáénak, de ostromolja a dobogó 3. fokát…