Út a tőzsdére

Út a tőzsdére

Novemberben lezárta vertikális fúzióját és zártkörűen működő részvénytársasággá alakult a járműkövetés regionális piacvezető szereplője, a WebEye. A magyar tulajdonú telematikai cég egyik hosszú távú célkitűzése a tőzsdei bevezetés, az ehhez szükséges cégformaváltás is a tervezett növekedési és akvizíciós célokat támogatja.

Bár az informatika és a közúti fuvarozás összekapcsolódását a XX. század közepére, a tachográf megjelenésével egy időpontra datálják, a valódi áttörést a GPS-műholdak működése és a járműkövetés civil felhasználása hozta meg. Itt kapcsolódott be az üzleti célú telematikába a hazai piac máig megkerülhetetlen szereplője, a WebEye. A társaság elődje, a Lambda-Com 2001-ben garázscégként kezdte meg működését. A kis szervezetekre jellemző kommunikáció és egyszerű döntéshozatali mechanizmusok viszont már az első évtized után újratervezésre szorultak. 2005-re a vállalkozás már piacvezető volt Magyarországon, 2007-ben elindították tevékenységüket az első határon túli piacon, Romániában, majd 2012-ben a WebEye International megalapításával elkezdték kiterjeszteni szolgáltatásukat a teljes európai piacra is. Kezdetben a legnagyobb feladat a szükséges adatok GSM alapú kommunikációs csatornán való átjuttatása és a minden szélsőséges körülménynek ellenálló hardverek legyártása volt. A jelenlegi piaci trendek és az adatéhség viszont nemcsak technológiai, hanem szervezeti kihívások elé is állítja az időközben több mint 300 fősre duzzadt cégcsoportot.

A mobileszközök és az egyre gyorsuló adatátviteli lehetőségek terjedésével a felhasználói elvárások is megváltoztak. A saját hardverekből kinyert adatokon felül a szállítmányozócégek és a közúti fuvarozásban működő egyéb ügyfelek igénylik a külső forrásból integrált adatokat, egy könnyen áttekinthető rendszerben szeretnének látni minden, az üzleti eredményességüket befolyásoló tényezőt. Az utóbbi évek legfontosabb iránya, hogy a különböző okoseszközök megjelenésével a piaci szereplők úgy tekintenek a közúti logisztikára, mint szolgáltatásra, azaz a MaaS (Mobility-as-a-Service) szemlélet válik uralkodóvá. Ezt követve döntött úgy a WebEye, hogy a cég tudatos többdimenziós átalakításával képesek legyenek a leghatékonyabban megőrizni és erősíteni a regionális piacvezető szerepüket. „A 2023-ra kitűzött céljaink között szerepel az általunk kezelt telematikai végpontok 64 ezerről 200 ezerre növelése, az árbevételünk megduplázása, az exportarányunk 80 százalék fölé emelése és az ezt támogató vállalatirányítási és pénzügyi rendszerek bevezetése” – mondta Németh Pál, az újonnan létrejött WebEye Telematics Zrt. vezérigazgatója. Az ambiciózus nemzetközi tervek hátországa itthon már adott: az utóbbi két évben a vállalat erős menedzsmentet és fejlesztői bázist épített fóti és szegedi központjában, amivel elsősorban a kelet-közép-európai regionális logisztikai piacot célozzák. Nem titkolt hosszú távú cél, hogy a sikeres növekedés megkoronázásaként a WebEye a tőzsde segítségével vonjon be tőkét a még ambiciózusabb törekvéseihez. A tőzsdei belépés irányába tett első jelentős lépés, hogy vertikális fúzióval létrehozták a WebEye Telematics Zrt.-t a Lambda-Com Kft . és a WebEye International Kft . közös jogutódjaként.

KISHASZONJÁRMŰVEKRE SZABVA

A legújabb kereskedelmi trendek egyértelműen kijelölik az üzleti célú közúti közlekedés jövőjét. Az online kereskedelem térnyerése olyan kihívásokat teremt, amelyekkel a kisteherautós, furgonos flottával rendelkező vállalkozások racionalizálással és innovációval próbálnak megküzdeni. Ezt felismerve a WebEye ősszel elindította kifejezetten kishaszongépjárművekre tervezett üzleti modelljét és üzletágát, a MyWebEye-t. A fejlesztésnek köszönhetően ezentúl erre a szegmensre szabva is elérhetővé válik, hogy járműveik folyamatos kontroll alatt, a legjobb kihasználtság mellett teljesítsék feladatukat. Az „okos” logisztikai rendszerek telepítése segít a felhasználóknak a munkarend szervezésében, az útvonalak megtervezésében, az üzemanyag spórolásban, az adminisztrációs és szervizköltségek csökkentésében. A MyWebEye újdonságértéke az online hozzáférhetőségben és az egyszerűen használható, alacsony havidíjas szolgálatásban rejlik. A korábban bonyolultnak tűnő rendszerek most számos felhasználási területen, bárki számára könnyen telepíthetőek és követhetőek egy központi felületen keresztül. A már meglévő funkciókon kívül olyan, az új célcsoport igényeire szabott elemeket is beépítettek a rendszerbe, mint az üzemanyagmérés és vezetésistílus-elemzés, a valós idejű járműkövetés, az adott napon meglátogatott helyszínek összegyűjtése, valamint az aktuális sofőrök követésére szolgáló kulcskiadós riportok. A teljes szolgáltatáscsomag egyelőre a magyar, a román és a lengyel fuvarozók számára elérhető.