Fókuszban az együttműködések

Fókuszban az együttműködések

Az AWT Rail HU Zrt. élén 2018. szeptember 1-jén Gonda Attilát Skierniewski Bogoslav követte, aki eddig a vasúttársaság kereskedelmi igazgatója volt. Az új vezérigazgató terveiről és céljairól először lapunknak nyilatkozott.

– Meglepte, hogy felkérést kapott a cég vezetésére?

– Hét éve dolgozom az AWT Rail HU-nál, a korábbi pozíciómban én voltam a cég második embere Magyarországon. Örülök, hogy a tulajdonosok a cégcsoporton belül adnak lehetőséget az előrelépésre, ezzel meg nem bontva a kialakult egységet. Az AWT-csoport a PKP Cargo holding része, a tulajdonosok a csoportszintű szinergiák mélyebb, erősebb kidolgozására kértek fel. Vizsgáljuk, hogy a következő években hogyan tudjuk tovább fejleszteni az észak-déli korridoron való közlekedést. A belső céges folyamatok lekövetéséhez átstrukturáljuk a magyar céget, részben átvesszük a PKP Cargo szervezeti megoldásait.

– Hogyan fejleszthető tovább az észak-déli összeköttetés?

– Keressük a lehetőséget a piacszerzésre, nemcsak itthon, hanem a környező országokban is. Az üzletfejlesztésre építünk, a partnereinkben bízunk. Ennek eredményeképp a mozdonyok futásteljesítménye nőhet, amihez modernizálni is kell, főleg Magyarországon. Ez egy árkonszolidációt is jelent, nemcsak a növekvő költségek fedezete miatt, hanem a szintlépés okán is. A drágább, korszerű eszközök bérleti díját ki kellene tudni termelni itthon is annak érdekében, hogy azok gazdaságosan használhatók legyenek a több országon át gépcsere nélküli közlekedésben. A korszerűsítési igény a kocsikra is vonatkozik, amit részben az új műszaki szabványok is kikényszerítenek. A vasúti kocsik főjavításánál már az is felmerül, hogy érdemes vizsgálni, átépíthetők-e más típusra.

 – Az észak-déli fókusz mellett más irányokat „elengednek”?

– Gazdasági és operatív döntések alapján azokat a forgalmakat preferáljuk és fejlesztjük a jövőben, amelyeken erősek vagyunk, azaz például a Rajka–Hodos, Hegyeshalom–Subotica, Sturovo– Subotica, Gyékényes–Rajka/Sturovo viszonylatokat. Itt eddig a vágányzárak ideje alatt is jól teljesítettünk, például az elmúlt hónapokban a rajkai hídépítés miatti terelést jól kezelték le a kollégák, összedolgozva a partnercégekkel. Tartunk a hegyeshalmi átépítéstől – ahogyan a többi piaci szereplő is –, a partnervasutakkal közösen már gondolkodunk alternatívákban. Úgy látjuk, jó volna a Kelenföld–Érd szakasz kizárásának tanulságait felhasználva élhető megoldást találni, például nagyobbrészt Sopronon, kisebbrészt Rajkán át közlekedtetve. Egy használható vágányzári technológia sokat segítene mindannyiunk helyzetén. A Rákos–Hatvan közötti teljes kizárás szintén komoly összefogást igényel, az alternatív kerülő útvonalat itt is kijelöltük, még ha hosszabb is.

– Több vasúttársaság már bejelentette az áremelési szándékát. Önök is?

– Mi is jeleztük az ügyfeleinknek, hogy az energiaköltségek növekedését áthárítjuk. Ehhez jönnek a további hatások, részben a pályavasúti díjak korrekciója, amelyek együttesen 6–9 százalékos emelést indokolnak. Tavaly a mozdonyvezetői bérszint és a villamosenergia ára messze az infláció felett emelkedett, ez nem jelent meg maradéktalanul az árakban. A jövő évi bértömeg volumene még nem látható előre, így ez még egy komoly bizonytalansági faktor. A piac árfelhajtó hatása folyamatosan dolgoztat minket is.

– A magánvasutak üzemi szintű együttműködését milyennek értékeli?

– Az összefogásunk példaértékű: sokkal kevesebb az üresfutás, ezáltal nő a hatékonyság a kooperáló felek között. A szabad kapacitásainkat törekszünk eladni, így a gépmeneti együtthatónk 40 százalékkal esett vissza az elmúlt hónapokban. Kötött vezénylést próbálunk villamosenergia ára messze az infláció felett emelkedett, ez nem jelent meg maradéktalanul az árakban. A jövő évi bértömeg volumene még nem látható előre, így ez még egy komoly bizonytalansági faktor. A piac árfelhajtó hatása folyamatosan dolgoztat minket is.

– A magánvasutak üzemi szintű együttműködését milyennek értékeli?

– Az összefogásunk példaértékű: sokkal kevesebb az üresfutás, ezáltal nő a hatékonyság a kooperáló felek között. A szabad kapacitásainkat törekszünk eladni, így a gépmeneti együtthatónk 40 százalékkal esett vissza az elmúlt hónapokban. Kötött vezénylést próbálunk alkalmazni projektjeinkre. Ehhez szükséges, hogy együttműködjünk a társvasutakkal, illetve a házon belüli rendszert is ki kellett építeni az elmúlt időszakban.

– Az AWT komoly tapasztalatokkal rendelkezik az iparvágányok terén. Milyen most ezek jövőképe?

– A magyarországi bejegyzett magánvasutak jó része iparvágányokhoz kapcsolódó cég, az ő szerepük dominál. Ha ezek megtartása és fejlesztése komoly cél lesz a gyártócégek, logisztikai központok részéről, akkor ez egy fejlesztendő út. Ha van szabad tolatási kapacitás, érdemes felkínálni a környéken lévő üzemeknek, de bármilyen egyéb munka nem veszélyeztetheti az állandó üzleteket.

NÉVJEGY

Skierniewski Bogoslav 2011 őszén csatlakozott az AWT cégcsoporthoz key account managerként (KAM). Először az AWT Roscoa.s. vállalatnál a vasúti gördülőállomány értékesítéséért (az újonnan alakult márka és a szolgáltatási portfólió megismertetéséért) felelt Közép- és Délkelet-Európában, amelyhez 2012 tavaszától üzletfejlesztési feladatokat kapott az AWT Rail HU Zrt.-ben is. 2014 augusztusában nevezték ki a magyar leányvállalat kereskedelmi igazgatójának, megtartva KAM beosztását is az AWT Roscónál. A magyar anyanyelve mellett lengyelül, angolul és németül is beszél.