Független és semleges

Független és semleges

Ez a cikk a NavigátorVilág novemberi számában jelent meg.

Az Arrow Logisztikai Kft . egy 3 éves – fiatal, de stabil – budapesti vállalat, amely Kaszás Dóra személyében valójában mégiscsak több mint 30 éves tapasztalattal kínál fuvarozási és szállítmányozási megoldásokat a világ minden tájára, az összes közlekedési mód felhasználásával. Tanácsadói és szállítmányozási tevékenységeket egyaránt végez. „Elkötelezett vagyok a sikerre és az új lehetőségek kiépítésére, mind az állami, mind a kereskedelmi szektorban, hiszen a globális üzletek minden eddiginél jobban függenek a logisztikai és ellátási láncon belüli megoldásoktól, hogy lépést tudjanak tartani a folyamatosan növekvő világgazdasággal” – hirdeti az Arrow

– Mi hívta életre az Arrow Logisztikai Kft .-t?

– A közel 30 év alatt, amit a szállítmányozás különböző területein töltöttem, volt alkalmam a közúti, vasúti, tengeri és légi üzletágakat, valamint komplex logisztikai szolgáltatásokat ügyintézőként és vezetőként is megismerni itthon és külföldön egyaránt. A cégalapításon korábban nem gondolkoztam, de szerettem volna olyan munkahelyet találni, ahol olyan feladatokkal foglalkozhatom, amelyek igazán érdekelnek. Így a legkézenfekvőbb megoldást választottam 2015 őszén: megalapítottam a saját cégemet.

 – Tekintsük át akkor ezt az alapul szolgáló pályafutást!

– A véletlen terelt a szállítmányozás irányába, bár tudom, hogy véletlenek nincsenek. Még nem is tudtam, hogy létezik speditőrszakma, de érdekelt a földrajz, a kommunikáció, a nyelvek és a problémamegoldás. Sajnos, amikor a pályát elkezdtem, nem volt lehetőségem a továbbtanulásra, így be kellett érnem egy OKJ-s szállítmányozási tanfolyammal, de 1985-ben, az első munkahelyemen, a NIKEX külkereskedelmi cégnél értékelték a nyelvtudásomat és a kapcsolatteremtési képességeimet, így olyan lehetőségeket kaptam, amelyek megalapozták a szakmai jövőmet is. Még ma is hálás vagyok akkori főnökömnek, Kiss Miklósnak, hogy az általa biztosított feladatok révén megismerhettem és megszerethettem ezt a szakmát. Később Svájcban és Amerikában vettem részt különféle továbbképzéseken, és 40 évesen végül sikeresen felvételt nyertem a Budapest Gazdasági Főiskolára is, ahol végre folytathattam tanulmányaimat.

– Milyen lehetőségekre gondol?

– Számos fuvarszervezési, lebonyolítási és szervezetfelépítési feladatot láttam el. A kilencvenes években aztán óriási vasúti forgalmak bonyolódtak Záhonyon keresztül, amelynek szovjet vasúti szakaszát csak egyetlen cég, a svájci érdekeltségű Transrail tudta lebonyolítani. Így alakult ki a svájci kapcsolat, amelynek köszönhetően 1991– 1998 között Svájcban dolgozhattam egy nagy nemzetközi szállítmányozási cégnél, ahol a fókusz ebben az időben a kelet-európai országokra, valamint a Szovjetunió felbomlása után a tagköztársaságok vasúti és kombinált szállítási lehetőségeire irányult. Ebben a környezetben megismertem a munkafolyamatok minden fázisát, ennek ellenére nagy kihívást jelentett, amikor felkértek a DUSPED Nemzetközi Fuvarozási és Szállítmányozási Kft . ügyvezetői pozíciójára. Ez további olyan tapasztalatokkal vértezett fel, amelyek segítették a munkámat, és lehetővé tették, hogy ugyancsak ügyvezetői feladattal bízzanak meg először a DSV Air&Sea, majd később a Militzer und Münich (M&M) tulajdonosai.

– Visszaérkezve a jelenbe mi a cége főtevékenysége?

– A kíváncsiság és a lehetőségek felkutatása és ezek átadása vezetett ahhoz, hogy a modern üzleti szállítmányozásként meghatározott tevékenységet helyezzem előtérbe. Számomra ez egy olyan összetett szolgáltatást jelent, ami lefedi a megbízók teljes szállítmányozási és logisztikai igényeit, nem kis részben beleértve az adott társaság egyedi igényeire és lehetőségeire szabott szállítmányozási és logisztikai tanácsadást. Az eddigi tapasztalataimra és kapcsolataimra támaszkodva igyekszem a megbízóimnak a legkedvezőbb szállítási lehetőségeket felvázolni, illetve új kapcsolatokat kialakítani az ő további ügyleteik lebonyolításához. Erre főleg a kisebb cégek esetében van igény, ahol a „kutatómunkára” nem marad idő. Ezenfelül a nemzetközi kapcsolatok kialakítása terén a nyelvi ismeretek hiánya sajnos még mindig korlátokat jelent, ebben is sokat tudok segíteni.

 – Mennyire kapcsolódik ez a háttérmunka a tényleges fuvarszervezéshez?

– Úgy is mondhatnám: kéz a kézben járnak, egymás nélkül nem életképesek, hiszen az együttműködés lehetőségének felkutatása és a kapcsolattartás egyformán elengedhetetlen része ennek a szakmának. Személy szerint fuvarszervezéssel már nem igazán foglalkozom, helyette az előkészítésre koncentrálok, azt követően leadom a tényleges fuvarbonyolítást. Mivel független és semleges cégként működöm, így az együttműködő alvállalkozói kör is igen széleskörű. Dolgozom közvetlenül fuvarozócégekkel, hajóstársaságokkal, vasúti operátorokkal és speditőrökkel is. Természetszerűleg sok esetben dolgozom a volt munkáltatóimmal is, megbízóként és megbízottként egyaránt.

 – Mi a hozadéka annak, hogy immár a Wascosa tehervagon-bérbeadó cég (ld. keretben. A szerk.) képviseletét is ellátja?

– Örömmel vettem a svájci Wascosa megkeresését a képviselet ellátására. Tehervagon-bérbeadással ugyan még nem foglalkoztam, de remélem, hogy az értékesítés területén szerzett tapasztalataimat tudom majd kamatoztatni. Ez jó lehetőséget biztosít arra, hogy a Wascosa által elvárt teendőim mellett naprakész, átfogó képem legyen a vasúti fuvarozás helyzetéről, igényeiről és lehetőségeiről. A jövő évi cél az ISO minősítés megszerzése és olyan projektekben való közreműködés, ahol segítségére tudok lenni a már meglévő megbízói körnek.

WASCOSA: FIATAL FLOTTA

Az 1964-ben alapított, svájci (luzerni) székhelyű Wascosa néhány évvel ezelőtt sikeresen újrapozícionálta magát az európai piacvezető tehervagon-szolgáltatójaként. A korábbi Nacco szerelvények közelmúltban lezárult akvizíciójának eredményeképpen jelenleg Európa 4. legnagyobb vasúti bérbeadója 14 ezer teherkocsival, amelyek a kontinens legfiatalabb flottáját alkotják. A mindössze 13 éves átlagéletkorú vagonok között egyaránt megtalálhatóak a lapos, a nyitott, a fedett és az önürítős kocsik is. Üzleti területei a bérbeadáson kívül kiterjednek az új gyártási projektek, az ECM flottamenedzsment és a tehervagon-rendszerek tevékenységeire.