Jó start 2018-ban

Jó start 2018-ban

Ez a cikk a NavigátorVilág júniusi számában jelent meg.

Európa egyik vezető vagonbérbeadó és vasúti logisztikai vállalatának I. negyedéves jelentése szerint az elért 255,1 millió eurós forgalom 4,6 százalékkal jobb az előző évi 243,8 milliónál. Az EBITDA markáns 16,1 százalékkal erősödött: a tavalyi I. negyedéves 76,6 millió euróról 88,9 millió euróra nőtt. Ugyancsak jelentősen gyarapodott a konszerneredmény is, amely az előző hasonló időszak 12,7 milliója után 16,6 millió euróra rúg. A részvényenkénti eredmény (EPS) szintén számottevően, 42,4 százalékkal javult, a 2017. I. negyedévi 0,33 euróról 0,47 euróra.

„2018 I. negyedévében igen kielégítő eredményeket értünk el. A forgalmat, az EBITDA-t, a konszerneredményt és a részvényenkénti eredményt is újra növelni tudtuk” – nyilatkozta Heiko Fischer, a VTG AG elnök-vezérigazgatója. „Mindezzel folytatódott a 2017 második félévében is tapasztalt pozitív fejlődés. Jelentősen profi tálunk a továbbra is jó konjunkturális helyzetből, valamint flottánk ezzel összefüggésben álló magas kihasználtságából és a vagonbérbeadás alacsony fenntartási költségeiből. A logisztikai területek is folyamatosan pozitívan fejlődnek, és növekvő eredményeket produkálnak.” 2018 első három hónapjában 135 millió eurós forgalmat generált a vagonbérbeadás üzletág, a tavalyi év hasonló időszakában jegyzett 125,6 millió euró helyett. Ez 7,6 százalékos gyarapodást jelent, és javarészt arra vezethető vissza, hogy az összes vagontípusnál igen magas a kihasználtsági arány. Egyúttal a 2017-ben kibővített flotta is pozitívan hatott a forgalom alakulására. Az EBITDA rendkívüli mértékben, 16,8 százalékkal nőtt, 89 millió euróra (2017. I. negyedév: 76,2 millió euró).

Ennek oka egyrészt a bérbeadott vagonok megnövekedett számában, másrészt az alacsony fenntartási költségekben keresendő. Ezzel együtt 60,7 százalékról 65,9 százalékkal nőtt a forgalomra vonatkozó EBITDA-rés is, 5,2 százalékpontot eredményezve. A flotta kihasználtsága, akárcsak 2017 I. negyedévében, 92,2 százalékkal továbbra is csúcsra van járatva, ami már 2008 vége óta tart. 2017 I. negyedévében ez az arány 90,3 százalék volt. Az idei első három hónapban 63,4 millió eurónyi befektetéssel megduplázták a tavalyi 31,7 milliós eredményt. Ez szinte teljes egészében új vagonok beszerzését jelenti, nagyobbrészt Európában, kisebb mértékben Oroszországban. A vizsgált időszakban a vasúti logisztika üzletág a maga 78,9 millió eurójával megközelítőleg stagnált a tavalyihoz képest, amikor 79,2 millió eurót könyvelhettek el. Ennek dacára, az alacsony szállítási és bérlési költségeknek köszönhetően javult a nyerseredmény. Emiatt az EBITDA 31,4 százalékkal, 2,1 millió euróra nőtt, ami az előző év hasonló időszakában még csak 1,6 millió euró volt. Ennek megfelelően a nyerseredményre vonatkoztatott EBITDA-rés is 3,1 százalékponttal javult, vagyis a tavalyi 22,8 százalékról 25,9 százalékra. Az európai vegyipar jó kihasználtsága újra megnövekedett szállítási igényeket generált a tartálykonténeres logisztikában.

Az előző évvel ellentétben stabilan lehetett tartani a szállítási költségeket, sőt enyhe mértékben még árat is tudtak emelni, ezért ebben az üzletágban 5,6 százalékkal, 41,2 millió euróra nőtt a forgalom a tavalyi 39 millióról. A tankkonténerek alacsonyabb bérlési is fenntartási költségei jelentős mértékben hozzájárultak az EBITDA növekedéséhez: a tavalyi 2,4 millió eurót 3,2 millió euróra tornázták fel, ami egy látványos, 30,6 százalékos emelkedés. A nyerseredményre vonatkoztatott EBITDA-rés ennek megfelelően 10,1 százalékponttal 39,4 százalékra nőtt (előző évben: 29,3%). Az összességében jó világgazdasági keretfeltételeket és az előre jelzett konjunktúralehetőségeket tekintve a VTG-konszern vezetősége továbbra is reálisnak tartja 2018-ra a forgalom és az EBITDA fejlődését. Ennek alapján a konszerneredmény enyhén felülmúlhatja a tavalyi 1,014 millió eurót. A kamatok, adók és leírások előtti eredmény (EBITDA) 340–370 millió euró között várható.

FEJLŐDÉS AKVIZÍCIÓVAL

2017. július 1-jén tette közzé a VTG, hogy megszerzi az amerikai CIT Group CIT Rail Holdings (Europe) összes részesedését, ezzel együtt a Nacco-csoportot is. Az illetékes kartellhatóságok március végén meghagyások mellett zöld utat engedtek a tranzakció előtt. A VTG köteles előzetesen egy harmadik fél számára elidegeníteni a megszerzendő Nacco-üzletek kereken 30 százalékát. Csak az eladás után jogosult a VTG átvenni a fennmaradó 10 ezer tehervagont. Mivel az eljárás végkimenetele várhatóan nem hat hátrányosan a 2018-as üzleti évre, sem az időpontot, sem az eredményekre való lehetséges hatásait tekintve, mindenki bizakodó a Nacco-csoport átvételét követő üzleti fejlődést illetően.