A Wizz Air négy, a Ryanair egy új desztinációt jelentett be a nyári szezon közeledtével, és tavasszal indulnak az Észak-Amerikába közlekedő járatok a LOT lengyel légitársaság és az American Airlines színeiben is.
Nap: 2018. január 16.
Negyed évszázada csakis DAF
Január első felében, ünnepélyes körülmények között vette át flottája legújabb tagjait Áchim Mihály Miklós, az ÁCHIM + ÁCHIM Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalkozás az elmúlt huszonöt évben kizárólag DAF márkájú tehergépkocsikat vásárolt. (tovább…)
A régió legkorszerűbb raktárlogisztikája Dunaújvárosban
A Dunaújvárosi Papírgyárat 1958-ban alapították, az első papírgép 1966-ban indult be. A privatizáció során, 1990-ben előbb kisebbségi, majd 1995-ben többségi tulajdonos lett az osztrák családi kézben lévő Prinzhorn Csoport a Dunapack néven ismert cégben. A Hamburger Hungária elnevezést 2007-ben, egy új papírgép építésekor vezették be a piacra. Az új gyárat 2009-ben adták át, amelynek máig…
Újabb rekord a Debrecen Airporton
Minden idők legjelentősebb decemberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport.
Kijárat az Adriára: mit kérnek a magyarok Szlovéniától?
A szállítási bizniszből, a projektcégből, illetve a vasúti pálya hasznosításából és építéséből is részt kérne Magyarország a koperi kikötőbe vezető második vágány megvalósulásakor.
Terv szerinti bővülés a hazai logisztikai szoftverpiacon
Tartja ambiciózus bővülési terveit a hazai logisztikai iparág meghatározó szereplője, a WebEyeTelematics Group.
Teherszállító drónt tervez a Boeing
A vállalat szerint inkább olyan cégek számára van fantázia az elképzelésben, amelyek folyamatosan szállítanak mindenféle holmikat a közeli telephelyeik között.