A repülőtéri légi forgalom intelligens távirányításának megvalósításában nyújt segítséget a HungaroControl a szingapúri Changi repülőtér fejlesztéséhez.
Nap: 2017. december 4.
Kalózok, rablók, szarkák…
Az elmúlt időszakban, már csak a magyar érintettség miatt is, újra hír lett a tengeri kalózkodás, az Afrika keleti és nyugati partjainál bekövetkező áru-, hajó- és emberrablások. Az egyik kereskedelmi televízió Szalma Botondot hívta meg, hogy beszéljen az ilyenkor szokásos protokollról, hogy mennyire gyakori, mekkora kárt okoz a modernkori kalózkodás.…
Közel 14 milliárd forintba kerülhet a Debrecen és Ebes közötti vasúti pálya felújítása
A beruházás révén a 100-as vasútvonal alkalmas lesz arra, hogy 160 kilométer/órával közlekedjenek a vonatok, így lényegesen rövidül majd a menetidő Debrecen és Budapest között.
Az ABB 20 millió dolláros megbízást kapott a HESS-től
Az ABB által szállított, világ leggyorsabb villámtöltési csatlakoztató technológiájával töltik majd a 24 méter hosszú, teljesen elektromos üzemű buszokat. (tovább…)