A belföldi áruszállítással foglalkozó Waberer’s – Szemerey Logisztika Kft. 60 db T vontató beszerzése mellett döntött. Az új Renault vontatók fokozatosan állnak forgalomba 2018 elejéig.
Nap: 2017. október 13.
Aktuális piaci helyzet a konténeres hajózásban
A korábbi évek kiszámíthatatlansága után mára némiképp stabilizálódott és jelentős mértékben koncentrálódott a konténeres hajózási piac, ahol 6–7 meghatározó hajóstársaság tartja kézben az irányítást. Milyen válaszokat adott ezekre a piaci mozgásokra az egyik legnagyobb hazai tengeri szállítmányozócég? Erről beszélgettünk Erdei Róberttel, a Raaberlog Kft. kereskedelmi igazgatójával. (tovább…)
Szlovénia 2030 után betiltaná a hagyományos meghajtású járművek értékesítését
A szlovén kormány csütörtöki ülésén elfogadta az alternatív üzemanyagokról szóló stratégiáját, amely szerint 2030 után nem lehetne benzines és dízeles autókat regisztrálni az országban.
A foglalkoztatás politikáért felelős államtitkárral tárgyalt az MKFE főtitkára
A találkozón Cseresnyés Péter államtitkár és Somogyi Gábor, az MKFE főtitkára egyebek mellett áttekintette a gépjárművezető képzés helyzetét, illetve az OFA program megvalósulásának körülményeit.
Megállapodott a Lufthansa-csoport és az Air Berlin egyes vagyonelemek eladásáról
A megállapodás részét képezi a Niki légitársaság, valamint a regionális járatokat üzemeltető LGW is. A teljes vételár 210 millió euró, amelyet a versenyjogi eljárások végén kap meg az eladó.
Bővíti nyerges vontató flottáját a Trans-Sped Cégcsoport
Szeptember elején a Trans-Sped Cégcsoport tíz új generációs DAF nyerges vontatót állított munkába, októberben pedig újabb húsz darabot vesz majd át.