Elindul a közvetlen Lufthansa járat Berlin és New York között, ismét közlekedik a Düsseldorf – Miami járat, valamint nyártól újból jár a Frankfurt – Shenjang járat.
Nap: 2017. szeptember 28.
2019-től Magyarország tölti be az Ázsia-Európa Közlekedési Miniszterek Találkozójának soros elnökségét
Az idei Találkozón a nemzeti fejlesztési miniszter javasolta, hogy a következő hasonló rendezvény helyszíne Magyarország legyen, melyet a küldöttek elfogadtak.
„Mindig is elkötelezettek voltunk Magyarország iránt”
A Wizz Air továbbra is arra összpontosít, hogy a legjobb ügyfélélményt nyújtó, a legalacsonyabb árakat és költségstruktúrát elérő légitársaság legyen, miközben befektetői számára is biztosítja a pénzügyi eredményeket – mondta lapunknak Váradi József vezérigazgató, aki szerint a következő években a WIZZ Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága marad. (tovább…)
Létrejött az ország első vámszabad területe Záhonynál
Vámszabad területté jelölt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy, a záhonyi szabad vállalkozási zónában lévő több mint 17 ezer négyzetméteres területet.