A fiatalabb speditőr korosztály egyik jeles szakembere Varga Bálint, aki szakmai konferenciáinkon már többször keltett feltűnést markáns véleményével a kerekasztal-beszélgetések során. Most egy nagyinterjút készítettünk vele, amelyből kiderül, miképp látja a raktárlogisztikában is érdekelt szállítmányozócégek előtt álló kihívásokat. (tovább…)
Nap: 2017. szeptember 13.
Támogatást kér az MKFE a „de minimis” program felgyorsításához
Dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár támogatását kérte Somogyi Gábor a csekély összegű támogatások mielőbbi bevezetése érdekében.
Közutak újulnak meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Két ütemben több mint 2,9 milliárd forintot fordítanak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a megye közútjainak felújítására.
Felsőoktatási logisztikai labort avattak Zalaegerszegen
A Flex International és a BGE Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg együttműködésében olyan logisztikai labort adtak át, ahol a valós logisztikai feladatokat tudják szimulálni.
A képzési rendelet felülvizsgálatának szempontrendszere
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hatályos vasúti képzési rendelet születésénél is ott lehettem, illetve annak módosításában is részt vehetek, kezdte előadását Erb Szilvia, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztályának vezetője a Budapesten megrendezett HUNGRAIL Vasútakadémia Konferencián. Hozzátette: korábban nem volt olyan, a képzésekre vonatkozó jogszabály, ami…