Újabb utasforgalmi rekordok közelében pörgött a hétvégén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma, mivel egyszerre három, nagy nemzetközi sportesemény ért véget.
Nap: 2017. július 31.
2017. július-augusztus
A tartalomból: Nem a digitalizáció a jelen nagy kihívása, hanem az e-kereskedelem Varga Bálint, a Gebrüder Weiss dunaharaszti kirendeltségvezetője A fiatalabb speditőr korosztály egyik jeles szakembere Varga Bálint, aki szakmai konferenciáinkon már többször keltett feltűnést markáns véleményével a kerekasztal-beszélgetések során. Most egy nagyinterjút készítettünk vele, amelyből kiderül, miképp látja a…
Felértékelődik a kereskedelmi terület
Áprilisban nevezték ki Kopp Kristófot a DB Cargo Hungaria fővonali tehervonati közlekedésért felelős vontatási üzletágának élére. Kopp Kristóf a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett 2006-ban, ám azóta levelezőn elvégezte a Pázmány jogi karát is, így névjegykártyáján a dr. is olvasható; tervei között szerepel a szakvizsga letétele. A korábban az…
Új autóbusz-állomás épül Kisbéren
Saját forrásból, százmillió forint ráfordításával új autóbusz-állomást épít a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ, miután a jelenlegi utasforgalmi létesítményt elbontják.
Fokozott közúti áruforgalmi ellenőrzés indul hétfőtől
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a szeptember 20-ig tartó, országos akcióban a pénzügyőrök az EKÁER szabályainak betartását vizsgálják.
New York-ban beindult a Chariot transzfer-szolgáltatás
Augusztusban beindítják New York-ban a tömegközlekedést kiegészítő Chariot transzfer-szolgáltatást, új mobilitási megoldást biztosítva ezzel a város és környéke lakóinak.