A húsz évvel ezelőtt alapított szállítmányozócég mára széles palettájú társasággá nőtte ki magát. Része például a Navrom, az egyik legnagyobb hajófl ottát üzemeltető cég a Dunán. A Constantai Kikötőben egy 110 ezer tonna kapacitású saját terminállal rendelkezik, amelyet közösen működtet a Cargillal. A Dunán öt saját terminált üzemeltet. Szárazföldön részvényese…
Nap: 2017. május 18.
A két nagy vidéki reptéren is beindulhat a teherforgalom
Debrecenben megkezdődött az igényfelmérés, hogy a régióban mekkora lenne az igény. Hévízen is dolgoznak rajta, hogy az áruszállítás folyamatos tevékenység legyen.
Összefogott a szlovén, a horvát és a magyar vasúttársaság
Idén nyáron már naponta indítanak hálókocsis vonatokat. Az utasok este kelnek útra Budapestről, és másnap reggel már a szlovén vagy a horvát tengerparton ébrednek.
Számos járműpremierrel vette kezdetét az V. CNG&LNG Szakmai Konferencia és Járműkiállítás
A gödöllői Szent István Egyetemen zajló konferencián a látogatóknak lehetőségük van megismerkedni a legfontosabb újdonságokkal és trendekkel.
A bioüzemanyag terjesztését célzó javaslatot fogadott el az Országgyűlés
A változtatás szerint 2020-ra a megújuló erőforrásból előállított energia részarányának el kell érnie a teljes közlekedésben felhasznált energiafogyasztás minimum 10 százalékát.
Villamost árverez el a BKV a Vaterán
Bárki licitálhat a leselejtezett járművekre, amelyekre a licit május 18-án 12 és 14 óra között indul.