Jelen tanulmány célja, hogy áttekintse a digitalizáció szállítmányozásban játszott szerepét, annak eddigi történetét, kihasznált és igénybe nem vett lehetőségeit, illetve jövőbeli várható tendenciáit. Az elemzést folytatásokban közöljük, ezúttal a digitalizációt kiaknázó vállalatok típusainak és egyes szállítmányozási startup cégek működésének elemzésével, amelyek a digitalizáció adta lehetőségeket használták ki üzleti modelljük megvalósítására.…
Nap: 2017. március 23.
Az Ekol Logistics bevonul Szlovéniába
A terveknek és stratégiának megfelelően az Ekol Logistics 2017 márciusában megnyitotta fióktelepét Szlovéniában. Így az Ekol már 15 országban van jelen.
A Szövetségi Légügyi Hatóság forgalomnövekedést vár 2037-ig
A várakozások szerint az Egyesült Államokban átlagosan 2,4 százalékos forgalombővülés lesz és a jegyárak növekedése pedig nem éri majd el az infláció szintjét.
Megnyitották az új zágrábi Franjo Tudjman repülőteret
Három év építkezés után kedden hivatalosan is megnyitották az új zágrábi repülőteret, amely Franjo Tudjman, a független Horvátország első köztársasági elnökének nevét viseli. (tovább…)
A NiT Hungary aláírást gyűjt a kelet-európai fuvarozók kiszorítása ellen
A több nyugat-európai országban megjelenő szociális csomagba bújtatott piacvédelmi eszközök ellen május 15-éig az ország 11 helyszínén gyűjtik a fuvarozó cégek aláírását.
Fejlődik a Liszt Ferenc Repülőtér iparvágány hálózata
A fejlesztés egy CEF által támogatott nagyprojekt része, melynek köszönhetően szorosabban összekapcsolódik a légi, vasúti és közúti áruszállítás.
EUB: Aránytalan az útdíj bírság
Túl magasak a magyar állam által kiszabott bírságok az útdíjjal kapcsolatos szabályszegések esetén – ez olvasható ki az Európai Bíróság ítéletéből.