A tartalomból (a címekre kattintva a cikkek elérhetők): ÖBB: új terminál Bécsben Három és fél év építkezés után megnyílt Bécsben az új főrakodó pályaudvar Güterzentrum Wien Süd néven. Jörg Leichtfried közlekedési miniszter személyesen tette tiszteletét a hivatalos megnyitón, és hangsúlyozta, hogy politikai téren mindent meg fog tenni azért, hogy több…
Nap: 2017. február 17.
Bemutkozott az EU-támogatású DANTE projekt
A Pro Danube által életre hívott és koordinált DANTE projekt célja a Duna és hajózható mellékfolyóin jelentkező adminisztratív terhek azonosítása és leküzdése a privát szektor és a felelős hatóságok együttműködésével.
Magyarországról is gyorsabb lesz az UPS szolgáltatása
A UPS bejelentette, hogy a közúti hálózatában és infrastruktúrájában eszközölt beruházásoknak köszönhetően csökkenti a tranzitidőt 26 európai ország 350 városa között.
Lemondott a Rába igazgatóságának egyik tagja
Homolya Róbert az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára lett, ezért távozott a cégtől. (tovább…)
Egymilliárd forint beruházás Ferihegyen
Egymilliárd forintos beruházást hajt végre a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a repülőgépek földi kiszolgálásával foglalkozó BUDPORT Handling Kft.
Három új járatot indít a jövő téli menetrendben a Ryanair Budapestről
A társaság Prágába, Edinburgh-be és Valenciába is kínál majd jegyeket.
Palkovics Lászlóval tárgyalt Erdei Péter a személyszállítási szakma tervezett újraszabályozásáról
Létrejött az a találkozó, amelyet az MKFE kezdeményezett az EMMI-vel a veronai buszbaleset kapcsán megfogalmazódó szabálymódosítási tervek megtárgyalására.
Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-csoport és a Corvinus Egyetem
Az együttműködés célja többek között az elméleti és a gyakorlati tudásbázis összekapcsolása, közös oktatási és kutatási programok szervezése, szakmai gyakorlóhelyek biztosítása.