Most már bizonyos, hogy tavasztól sorozatban érkeznek a felújított szerelvények.
Nap: 2017. január 12.
Januári közlekedési korlátozások Magyarországon — 2017
Januárban a kamionstop, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárművek forgalomkorlátozása szombatonként 22:00 órától vasárnaponként 22:00 óráig tart. Kivételek az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.
LTE450-es rendszerre állt át a kecskeméti intelligens parkolás
Több hónapos tesztelést követően a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által kiépített közterületi parkolóhely intelligens parkolás-irányítási rendszerének adatkommunikációs eszközei – az MVM NET Zrt. által fejlesztett és üzemeltetett LTE 450 MHz frekvencián működő hálózatra lettek átállítva.
A Kravtex jól indította az évet
A győri Kravtex nyert a Volán Buszpark Kft. hétmilliárd forintos pályázatán.
Kaposvár 171 milliárdból fejlődhet három év alatt
A polgármester elmondta, hogy a város történetének egyik legnagyobb fejlesztési időszaka kezdődik.
Februárban kezdi meg működését a tengelysúly mérő hálózat
A hálózat 2017 februárjától előszűrő funkcióban, a tervek szerint idén szeptembertől pedig teljes funkcionalitású rendszerként kezdi meg működését.
Szenvednek a hajózási cégek az időjárástól
Jelentős bevételtől esnek el a hajózó cégek, miután a zord időjárás miatt hajózási zárlatot kellett elrendelni a Duna magyarországi szakaszán.
Közösségi közlekedési eszközök építőkockákból – kiállítás nyílt a Földalatti Vasúti Múzeumban
A BKK és a BKV 2016 novemberében pályázatot hirdetett fővárosi közösségi közlekedési eszközök készítésére építőkockákból.