A magyarországi vasútvállalatok közül elsőként a Rail Cargo Hungaria fenntarthatósági teljesítményét ismerték el „Energiatudatos vállalat” címmel. Az ezt tanúsító okmányt Dr. Kovács Imre, az Igazgatóság elnöke, CEO szeptember 20-án vette át az Innovációs és Technológiai Minisztériumban tartott ünnepségen. Az esemény kapcsán hangsúlyozta: több mint fél évtizedes következetes környezettudatos tevékenység eredményei értek be. A piacvezető magyar árufuvarozó vállalat ma már valódi energiahatékony fuvarozási alternatívát kínál a közúti szállítással szemben.
A Rail Cargo Hungaria csatlakozott a Virtuális erőmű programhoz, melynek célja, hogy a résztvevők együttesen 2030-ra létrehozzák Magyarország második legnagyobb erőművét. Az RCH ehhez egyebek között úgy járul hozzá, hogy Taurus márkájú villanymozdonyainak energia-visszanyerő berendezései már jelenleg is nap mint nap áramot pótolnak vissza a rendszerbe.
A Rail Cargo Hungaria fuvarozási teljesítménye 2017-ben 6551 millió árutonna kilométer volt. Ha a társaság által szállított mintegy 32 millió tonna árut közúton, kamionokkal juttatták volna célállomásaikra, az elmúlt évben 304 ezer tonna üvegházhatású széndioxiddal több került volna a környezetbe. Az áruszállításhoz köthető járulékos költségek tekintetében, amelyek a lakosság általános egészségi állapotának romlásában, a balesetek számának növekedésében, az infrastruktúra elhasználódásában jelentkeznek, háromszoros szorzóval lehet kifejezni ugyanennek az árumennyiségre eső pozitív egyenlegét a vasút javára. Ha közúton akarunk elszállítani ugyanannyi árut, mint vasúton, akkor legalább hatszor annyi területet kell igénybe venni.
A Rail Cargo Hungaria sok más területen is kimagasló eredményeket ért el a környezettudatos vállalati működés területén. Digitalizációs programjával az adminisztrációban felhasznált papírmennyiséget évről évre egy-másfél tonnával csökkenti. A „papírmunkához” 2015-ben a 34 tonna, egy évvel később 32 tonna, tavaly 31 tonna különféle minőségű papírt használtak fel.
A környezetvédelmi feladatok, intézkedések hatékonyabb elvégzésére környezetközpontú irányítási rendszert (ISO 14001) működtet. A környezet megóvásában a társaság munkavállalói aktívan részt vesznek. A rendszeresen megszervezett önkéntes környezetszépítési pályázatokon, hulladékgyűjtési akciókban a munkavállalók nagy számban tevékenykednek.